Egy játszótéri WC-t adott át Gáspár Laci Pécelen. A település polgármestere az ünnepségen köszönetet mondott az énekesnek a közreműködésnél. A posztból nem derült ki, hogy a zenésznek mi volt a szerepe ebben a fejlesztésben. Az eseményről a polgármester a város honlapján számolt be. 

Szaniterkonténert adtak át 

“Pécelen újabb fontos mérföldkőhöz érkeztünk: üzembe helyeztük a szaniterkonténert azon a területen, amely egyre inkább a mozgás, az aktivitás és a közösségi élet egyik meghatározó helyszínévé válik városunkban. Itt található a játszótér és a pumpapálya is, vagyis egy olyan tér formálódik, amelyet napról napra többen vesznek birtokba” – írta Kővári Alexandra.

Gáspár Lacinak is köszönetet mondtak 

“A megvalósítást eddig műszaki akadály hátráltatta, hiszen március 15. előtt nem volt lehetőség a víz- és szennyvízhálózatra történő csatlakozásra. Most azonban ez az akadály elhárult, és az önkormányzat egy régi adósságát tudta rendezni. Köszönjük, hogy Gáspár Laci közreműködött egy régi vágy megvalósításában”

Az átadott WC

Családközpontú Pécel 

“Hiszünk abban, hogy a közösségi terek fejlesztése nem pusztán beruházás, hanem üzenet is: azt üzeni, hogy Pécelen számít a családok, a gyermekek, a fiatalok és minden aktív kikapcsolódásra vágyó péceli mindennapi élete. Lépésről lépésre egy élhetőbb, szerethetőbb és közösségibb várost építünk” – zárta posztját a település vezetője. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, HVG, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Dunakesziről költözött Pécelre

Gáspár Laci 2023-ban, az Instagram-oldalán mutatta meg először luxusházát, ahová feleségével és kisfiával költözött. Az énekes Dunakesziről költözött a Pécelre.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Kővári Alexandra és Gáspár Laci – Forrás: Facebook