Hétfőn kora délután két csuklósbusz ütközött a 15. kerületi Nyírpalota úton, az újpalotai buszvégállomáson belül. Szerencsére utasok egyik busz fedélzetén sem tartózkodtak, az ütközés viszont nagy erejű volt. Cikkünk végén mutatjuk a helyszínen készült képeket.
Ki akart állni
A 8E jelzésű Mercedes Conecto a végállomáson letette az utasokat, majd idősebb vezetője ki akart állni a műszaki tárolóhelyre, ám előtte nem volt parkolóhely. Ezért körbe kellett volna jönnie a végállomás Szentmihályi út felőli oldalára. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
A másik busz hátuljába csapódott
A sofőr elindult, behaladt a visszafordító balkanyarba, majd abból kijövet gázt adott, ezután pedig állítása szerint meglepődve tapasztalta, hogy a kanyar után, a belső járdaszegélynél is parkol egy busz. Ettől megijedt, jobbra rántotta a kormányt, hogy kikerülje a belső íven álló buszt, csak fékezni felejtett el közben, így viszont a Szentmihályi út felőli oldalon parkoló 7E jelzésű Mercedes Citaro hátuljába csapódott.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
Hatalmas erejű ütközés
Az ütközés erejét mutatja, hogy a parkoló busz csukló mögötti része felugratott a parkoló melletti füves területre, majd onnét a Szentmihályi út Rákosszentmihály felé vezető külső sávjába sodródott, a Conectoban pedig felrobbant a vezetőfülke mellett tárolt porral oltó készülék.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nehéz volt széthúzni a buszokat
Az okozó sofőr a kezén könnyebben megsérült, a szétrepülő üvegszilánkok vágták meg, de végül a helyszínen maradt. A csúnyán összetört Conecto motorja beindult a baleset után, ezért megpróbáltak vele letolatni a parkoló buszról, de a fék befogott, így végül hosszas szerelés után kamionmentővel tudták a két buszt széthúzni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Helyszíni felvételünk

Helyszíni felvételünk

Helyszíni felvételünk

Helyszíni felvételünk

Helyszíni felvételünk

Helyszíni felvételünk

Helyszíni felvételünk

Helyszíni felvételünk

Kiemelt kép: a baleset helyszíne. Fotók: BudaPestkörnyéke.hu