Szerdán tartotta évindító ülését a magyar kormány. Varga Judit és Orbán Viktor is közösségi oldalukon arról írtak, hogy a „veszélyek korát éljük”. A kormány döntéseiről Gulyás Gergely csütörtök délelőtt tájékoztatja a sajtót. Cikkünk folyamatosan frissül….

Felháborító Brüsszel döntése

A kormány szerint elfogadhatatlan és tűrhetetlen, amit az Európai Bizottság Magyarországgal művel, mert „amikor a kormány megállapodott Brüsszellel, módosították az összeférhetetlenségi szabályokat az egyetemi alapítványok kuratóriumánál úgy, ahogy Brüsszel kérte” – ezzel kezdte a csütörtöki Kormányinfót Gulyás Gergely. A miniszter azt mondta, Navracsics Tibor egyeztetni fog az ügyben, a kormány reméli, hogy csak félreértésről van szó. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Befagyasztják az ösztöndíjakat

Hétfőn derült ki, hogy nem kaphatnak friss uniós támogatásokat azok a magyarországi oktatási intézmények, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek, vagy amelyeket ilyen alapítványok tartanak fenn. A Népszava írta meg, hogy az Európai Bizottság erről a huszonegy magyar egyetemet érintő döntésre a múlt év végén írt levelet a testület szolgálatainak és a pénzek kezelésével megbízott nemzeti hatóságoknak. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kifizeti az állam

Gulyás Gergely azt is bejelentette, hogyha addig nem lesz megoldás, akkor Magyarország kifizeti a diákoknak a külföldi ösztöndíjakat. De a miniszter reméli, hogy meg fognak egyezni Brüsszellel.

Navracsics Brüsszelbe megy

A miniszter azt mondta, Navracsics Tibor jövő héten Brüsszelbe megy tárgyalni. Ha nincs gyors megoldás, csak a jogi út marad. Jövőre a magyar kormány a Bizottság helyett is helytáll, de abszurd a helyzet, reméljük, minél előbb döntés születik az ügyben

Vagyonnyilatkozatok és korrupció

Az Origo kérdésére Gulyás Gergely azt mondta, az „Európai Parlament példátlan korrupciós botrányban dagonyázik”, ezzel pedig a maradék hitelét is elveszti, javasolni is fogják, hogy a magyar vagyonnyilatkozathoz igazítsák az uniós vagyonnyilatkozatokat. Az EP akkor tud komoly intézményi szereplő maradni, ha feltárják a korrupciós vádakat és levonják a szükséges következtetéseket.

Pedagógussztrájk

Gulyás Gergely a pedagógusok megmozdulásairól azt mondta, egyetlen kérésük volt a tanári érdekképviseletekhez, hogy a jogszerű formáit válasszák a tiltakozásnak, ez lehet tüntetés és sztrájk is. Az a kérésük, hogy a jogszabályokat tartsák be, a kormány nagyra becsüli a tanárok munkáját, elismerik, hogy a béreket jelentősen növelni kell, azt remélik, hogy visszamenőlegesen is kifizethetik a megemelt tanári béreket, ha Brüsszel a forrásokat rendelkezésre bocsájtja.

Rezsitámogatás

Gulyás Gergely azt mondta, ha kell, második körben is tárgyalni fognak az önkormányzatokkal a megnövekedett rezsi miatt. A fürdőkkel is tárgyalni fognak, valószínűleg ők is kapnak majd támogatást.

Lánchíd

Gulyás Gergely szerint abszurd, hogy a Lánchíd le van zárva az autós forgalom elől. Szerinte az nem zöld politika, hogy „felújítottuk a Lánchídat és 3 kilométeren keresztül nem lehet átkelni a Dunán, miközben az autók a dugóban pöfékelnek”:

Biodom

Újságírói kérdésre válaszolva, Gulyás Gergely azt mondta, hogy a Biodom építését a kormány nem fogja átvenni, mert a fővárosi állatkertet is Budapest üzemelteti, így a Biodom befejezése is az ők feladatuk.

Kiemelt kép: Semmelweis Egyetem