A budapesti rendőrök három napon belül elfogták a III. kerületben történt emberölés feltételezett elkövetőit. Egy III. kerületi lakóházból érkezett bejelentés 2024. július 4-én 17 óra 50 perc körül, miszerint egy ott lakó férfit holtan találtak. Most fontos részletek láttak napvilágot a tragédiával kapcsolatban.

A szomszédok hívták a rendőröket 

Amint arról beszámoltunk, egy holttestet találtak a napokban az egyik óbudai társasházban. A 10. emeleti lakásból már napok óta terjengett a szörnyű bűz, ami miatt tűzoltók törték be az ajtót, és így találtak rá az 51 éves férfire, akit halálra késeltek. Az áldozat, akinek a testét több helyen is összeszurkálták, már napok óta halott volt, amikor rábukkantak.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Gyilkosság történt 

A helyszíni szemle során a rendőrök megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta, ezért a BRFK Életvédelmi Osztály halált okozó testi sértés bűntettének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Később a nyomozás során felmerült az emberölés gyanúja, ezért a további eljárás emberölés bűntett miatt folytatódik.

Drogos társaságba keveredett 

A szomszédok szerint  a festőművész az utóbbi időben rossz társaságba keveredett. Az áldozat éjjeliőrként dolgozott. Egy fiatalabb, drogfüggő nővel kezdett kapcsolatot, aki ekkor már a barátaival gyakran látogatta a férfit. A ház lakói kedves és segítőkész emberként ismerték az áldozatot, és az ismerősei biztosak benne, hogy a veszélyes társaság egyik tagja végzett vele.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Rendőrök mentek a helyszínre

Úgy tudni, hat nappal a holttest megtalálása előtt az áldozat összeveszett az egyikükkel, ami miatt akkor rendőri beavatkozásra is szükség volt, de az illetőt végül elengedték, és állítólag kibékültek a festőművésszel. A holttest megtalálása előtt a szomszédok látták a férfi barátnőjét is távozni.

Három embert fogtak el 

A nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály beosztottjai a 7. kerületi és 3 kerületi rendőrkapitányságok munkatársainak a közreműködésével 2024. július 7-én a 7. és a 3. kerületben elfogták. Az életvédelmi nyomozók a bűncselekménnyel összefüggésben egy 36 éves férfit emberölés bűntette, egy 40 éves nőt segítségnyújtás elmulasztása, egy 49 éves férfit pedig súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt hallgattak ki gyanúsítottként, majd mindhármukat őrizetbe vették, illetve kezdeményezték a letartóztatásukat.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció