Újabb gyermek érkezett az Orbán családba. A miniszterelnök legidősebb lányának, Ráhelnek megszületett harmadik gyermeke, így már a kormányfő ötszörös nagypapa lett.

Ötödik unoka

Megszületett Orbán Viktor ötödik unokája – ezt maga a miniszterelnök tette közé Facebook oldalán. Így három lány és két fiú unokával büszkélkedhet Orbán Viktor.

Focicsapat

„Gyűlik a focicsapat. Isten hozott, Bertalan” – olvasható a megosztott kép mellett.

Ráhel és Tiborcz István gyermeke

A kormányfő idősebb lányának és férjének, Tiborcz Istvánnak ez már a harmadik gyermeke. Két lány, Alíz és Anna Adél után fiú érkezett a családba.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Már van egy fiú unoka

Két és fél hónappal ezelőtt Orbán Sárának is megszületett második gyereke, aki szintén fiú lett, ő a János Fülöp nevet kapta.

„Bezsonganak a fiúgyerektől”

Orbán Viktor augusztusban, első fiúunokája érkezése után azt mondta a Kossuth Rádióban, hogy „a magyarok bezsonganak, ha fiúgyermek születik a családban”.

Ő nem tesz különbséget

Arról is beszélt, hogy ő ennek ellenére nem tesz különbséget a fiúk és a lányok között. Szerinte csak biológiai különbség van köztük, és ő úgy nevelte a  lányait, hogy “a saját lábukon meg tudjanak élni”, mert a férfiakra nem mindig lehet számítani. 

János vitéz

„Most még Kukorica Jancsi, de reméljük, hogy János vitéz lesz belőle”- mondta első fiúunokája születése után.

Ötgyermekes miniszterelnök

Orbán Viktornak öt gyermeke van, a legidősebb Ráhel, aki 2013-ban ment férjhez. Az egyetlen fiú, Gáspár, rajta kívül Sára, Róza  és a legkisebb, a 16 éves Flóra tagja még a miniszterelnök szűk családjának.

Kiemelt kép: Orbán Viktor és Bertalan – Forrás: Facebook/Orbán Viktor