Szívinfarktussal szállítottak kórházba a BOK csarnokból egy kárpátaljai menekült férfit. Béla élete mindössze két órán múlt. Az esetről az önkéntes segítők azonnal értesítették a férfi családját.

Bezárkózott

A beregszászi Béla a háború kezdete óta a házába zárkózva élte mindennapjait.  Még csak bevásárolni sem ment el otthonról, mert attól tartott, hogy a rendőrök vagy katonák elkapják az utcán a frontra viszik. Két héttel ezelőtt azonban gondolt egyet – írja a Bors.

Elindult otthonról

„Meguntam a falak közti önkéntes raboskodást, ráadásul munkát is szerettem volna végre vállalni, mert négy gyermekről kell gondoskodnom. Egyik éjjel megcsókoltam a feleségemet, elköszöntem a fiúktól és lányoktól, és elindultam otthonról” – mondta a Borsnak a családapa. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Átszökött a határon

„Egyenesen a zöldhatárhoz siettem, és a legnagyobb kockázatot vállalva átszöktem Magyarországra. Tudtam, ha még az ukrán oldalon elkapnak, a legjobb esetben is azonnal besoroznak, vagy akár be is börtönöznek. Hogy melyik a rosszabb, azt csak a Jóisten tudja megmondani.”

Menekültbázisra ment

Ezután vonattal érkezett Budapestre, ahol a BOK csarnokban kialakított menekültbázison kapott segítséget. Az önkéntesek enni és inni adtak neki, illetve megmutatták az ideiglenes szálláshelyeként szolgáló tábori ágyát. A nap folyamén éppen a közösségi helyiségben tartózkodott, ahol hirtelen rosszul lett. Az életét az egyik segítő lélekjelenléte mentette meg.

Rosszul lett

„A férjemet elöntötte a víz, légzészavara volt, és ájulás közeli állapotba került. A Vöröskereszt munkatársa ellenőrizte Béci pulzusát, és azonnal értesítette a mentőket. Ha csak két órával később észlelik a problémát, a férjem már nem él. Mi még otthon maradtunk a gyerekekkel, az önkéntesek értesítettek bennünket. Ahogy tudtunk, útnak indultunk” – emlékezett vissza Béla felesége, Anikó.

Nem engedték át az összes gyereket

A határon aztán a négy gyermek közül csupán hármat engedtek át. „A legnagyobb lányunk már betöltötte a 18-at, ezért az ő esetében nem fogadták el, hogy a fényképe bele van ragasztva az útlevelembe. A kiskorúaknál ez még elegendő”

Telefonon érik el

„A lányom kénytelen volt visszafordulni. Vele most csak telefonon tartjuk a kapcsolatot. Nem tudjuk, mikor lehetünk végre együtt. Az úton csak imádkozni tudtunk a gyerekek apjáért” – szomorkodott a családanya.

Kiengedték a kórházból

Béla már jobban van, a kórházból is kiengedték. A család élete így is kilátástalan. Hazamenni nem tudnak, de Magyarországon is csak segítséggel boldogulnak.

Munkát keresnek

„Most úgy tűnik, kapunk egy ideiglenes szálláshelyet, de nekem mielőbb munkát kell vállalnom. A férjem egy ideig biztosan nem tud dolgozni, pedig sok mindenhez ért. A lényeg, hogy életben van. Mi rengeteg nehézséget átvészeltünk együtt.”

Lányuk is utánuk jön majd

Hozzátette: A háború csak megerősítette a kapcsolatunkat. Kárpátalján viszont egye rosszabb a helyzet. Már a 16 éves fiúkat is besorozhatják. Remélem, a lányom mielőbb kiváltja az útlevelét és utánunk jön. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció