Nem mindennapi történetet osztott meg a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A helyi rendőrök szombat hajnalban 03:40-kor, Esztergomban megláttak egy kislányt, aki egyedül sétált az utcán. Azonnal odamentek hozzá, és megkérdezték, hová igyekszik ilyenkor.
Dolgoztak a szülei
A gyermek elmondta, hogy a szüleivel szokott iskolába menni, de nekik most dolgozniuk kellett. Ezért azt beszélték meg, hogy 6-kor elindul a suliba, de miután felébredt hajnalban, úgy gondolta, útnak indul, nehogy a rossz időjárási viszonyok miatt elkéssen. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Elvitték a szülei munkahelyére
„Munkatársaink azonnal a járőrautóba ültették a kislányt, ahol felmelegedhetett, és elvitték a szülei munkahelyére, így az iskolába már az ő kíséretükkel jutott el” – számoltak be a szerencsés végkifejletről.
Dudás Miki rejtélyes meggyilkolása: Hová vezetnek a szálak? Ebben a friss videóban, meglepő szempontok kerülnek elő.
Elhagyatott épületből jött a zaj
A budapesti rendőrök január 6-án este 8 óra körül kiemelt ellenőrzést végeztek elhagyatott területeken, amikor gyanús zajokra lettek figyelmesek. A hang forrását követve léptek be az épületbe, amely már kívülről is életveszélyes állapotban volt: az ablakok hiányoztak, a megmaradt nyílásokat fóliával és különféle anyagokkal próbálták befoltozni – számol be a Rendészeti Államtitkárság Facebok-oldalán.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Embertelen körülményeket találtak
Az első emeleten egy fiatal férfit találtak három kiskorú gyermekkel egy rögtönzött, szobának nevezett helyiségben. Odabent kaotikus állapotok uralkodtak, a fűtést egy barkácsolt kályha biztosította, amely sem biztonságosnak, sem megfelelőnek nem volt mondható, különösen nem kisgyermekek számára.
Másnap utaztak volna haza
A 23 éves, ozorai férfivel szemben a rendőrök intézkedtek. Elmondása szerint az éjszakát tervezték ott tölteni, majd másnap reggel az első vonattal hazautaztak volna. A helyszínen tapasztaltakról a járőrök azonnal értesítették a szolgálatirányító parancsnokot. A vezető a helyszínre érkezve egyértelmű döntést hozott: a gyermekeket azonnal ki kellett emelni a veszélyes környezetből. A három kiskorút a 10. kerületi rendőrkapitányságra szállították, ahol haladéktalanul felvették a kapcsolatot a gyermekvédelmi szolgálattal. A hatóságok gondoskodtak a kicsik ideiglenes elhelyezéséről, meleg és biztonságos körülmények között. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: a sétáló kislány Esztergomban

