Egy szállodahajó és egy motorcsónak ütközött össze a Dunakanyarban szombat este. Információink szerint halálos áldozatok is vannak, egy olaszul beszélő túlélőt Verőcénél találtak meg. Jelenleg nyolcvanan keresik a vízbe zuhant embereket. A Dunakanyar legmélyebb részein 11 métert is eléri a víz mélysége, a nagy sodrás miatt a folyó tele van halálos örvényekkel. Cikkünk folyamatosan frissül.

Éjfél előtt történt a baj

A Pest vármegyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint szombat éjszaka, néhány perccel éjfél előtt jelzés érkezett a katasztrófavédelemhez, hogy Verőce közelében hajóbaleset történt, a szentendrei, a váci és fővárosi hivatásos és önkéntes tűzoltókat is a helyszínre riasztották. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Ketten meghaltak, öten eltűntek

Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kisgéphajón, amellyel a szállodahajó ütközött, összesen nyolcan utaztak. Ők mind felnőttek, közülük ketten meghaltak és öten eltűntek. Három férfi és két női utast még jelenleg is keresnek. 

Megállították a hajót

A BudaPestkörnyéke.hu információi szerint az eltűnteket motorcsónakokkal és drónokkal is keresik, a szállodahajót Komáromál állították meg. A rendőrök sérülésnyomokat találtak a hajó oldalán. A motorcsónak egyik sérültjét, egy olaszul beszélő hölgyet Verőce közelében találták meg. Jelenleg 80 rendőr és katasztrófavédelmis keresi az estleges túlélőket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Itt a friss rendőrségi sajtótájékoztató

Veszélyes szállodahajók

Az eddigi legnagyobb dunai hajókatasztrófa 2019 május 29-én történt Budapesten a Margit híd közelében. Akkor Viking Sigyn szállodahajó ütközés után maga alá gyűrte a Hableány sétahajót, amely elsüllyedt. A hajón 35-en voltak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast azóta is eltűntként tartanak nyilván.

Beszippantotta őket a víz

A Hableány dél-koreai túlélői részletesen beszámoltak a rendőrségi kihallgatáson arról, hogy mi történt. Volt aki azt érezte, hogy egy pillanat alatt belefordítja őket a szállodahajó a folyóba a víz pedig beszívja őket. A kihallgatást többször meg kellett szakítani a túlélők lelkiállapota miatt. Sajtóhírek szerint a Viking Sigyn szállodahajó radarján némák voltak a vészjelzők, ugyanis kikapcsolták őket. A teljes cikket ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció