Csütörtökön folytatódott a baleset dömping, ami még szerdán, a hidegfront előtt indult. A 2. kerületi Pusztaszeri köröndön például egy menetrend szerint közlekedő 11-es busz karambolozott, szerencsére személyi sérülés nem történt.

Odaért a busz

A BudaPestkörnyéke.hu helyszíni tudósítójának elmondása szerint egy Suzuki S-Cross haladt a Pusztaszeri úton a Gábor Áron utca felé, majd a körforgalomhoz ért. A középkorú férfi sofőr behajtott a körforgalomba, elhaladt a Muraközi utca torkolata mellett, ám neki jobbról, a Törökvész út felől, a lejtőn lefelé ekkor ért oda a Batthyány tér felé tartó 11-es busz. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fotó a helyszínről:

Gyorsabban jöhetett

Elképzelhető, hogy a buszt vezető férfi egy hangyányival nagyobb sebességgel közelítette meg a körforgalmat, mint kellett volna, mindenesetre teljes erővel vélhetően nem mert a fékbe taposni, mert akkor minden utas előrezuhant volna. Így is fékezett ugyan, de ez nem bizonyult elegendőnek, a Mercedes Citaro busz a Suzuki jobb oldalába hajtott.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Helyszíni felvétel:

Megpördült a Suzuki

Az S-Cross a nagy erejű ütközés következtében megpördült, háttal a gyalogátkelőn keresztül hajtott, majd egy, a járda szélén álló zöld terelőoszlop állította meg. Eközben a Gábor Áron utca felől érkező, egy Mercedes EQA-t vezető nő nem tudott már időben megállni autójával, ezért a Suzuki bal oldalának koccant.

Fotó a helyszínről:

Nem sérült meg senki

Az csak a szerencsének köszönhető, hogy a busz fedélzetén senki sem sérült meg, valamint a gyalogátkelőn épp senki sem akart átmenni, illetve hogy a Suzuki jobb első ülésén senki sem utazott, bár az autó oldalsó légzsákjai azonnal kirobbantak. A buszvezető elismerte a felelősségét, a helyszínen kapott egy csekket és néhány büntetőpontot.

Jöttek a tűzoltók

A balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, de nekik végül csak a helyszínt kellett biztosítani. A Gábor Áron utcát a körforgalom felé a helyszínelés idejére lezárták, az autósoknak vissza kellett fordulniuk, csak a 91-es és 291-es buszokat engedték át. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép és belső fotók: Helyszíni felvételek – Forrás: G.K.