Egy külföldiekből álló társaság vasárnap hajnalban rátámadt egy 27 éves fiatalra a 7. kerületben, akit úgy megvertek, hogy még az arccsontja is eltörött. A polgármester több rendőrségi ellenőrzést akar a bulinegyedben.

AZ Instantban kezdődött

Egy Facebook poszt szerint a megvert illetővel már korábban, az Instant nevű szórakozóhelyen is összeszólalkozott a társaság, ahonnan a biztonsági szolgálat rakta ki a kötekedőket. A társaság ezután a közelben bevárta a sértettet, és a Wesselényi és Kertész utca sarkán megverték. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A rendőrség megerősítette a hírt

Az esettel kapcsolatban a rendőrség azt írja: „2023. április 9-én 6 óra körül Budapest 7. kerületében, a Wesselényi utca és a Kertész utca kereszteződésénél ismeretlen személyek bántalmaztak egy 27 éves budapesti férfit.”

Ismeretlen tettesek

„Az elkövetők a helyszínről elmenekültek, a sértettet a mentők súlyos sérüléssel kórházba vitték. A 7. Kerületi Rendőrkapitányság a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesekkel szemben”.​

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Hatóságoknál a felvételek

A Telex megkereste az Instantot is, akik szintén megerősítették a történteket. A szórakozóhely sajtósa azt mondta, a rendőrség megkeresése miatt visszanézték a biztonsági kamera felvételeit, és azokat átadják a hatóságoknak.

Az őrök léptek közbe

Beszámolója szerint vasárnap hajnalban egy 5-6 fős társaság összeszólalkozott egy illetővel, azonban mielőtt komolyabb tettlegességig fajult volna a dolog, a biztonsági személyzet észlelte, hogy rá akarnak rontani a fiatalra, ezért közbeléptek, és eltávolították a csoportot a szórakozóhely területéről.

Nem tudni, mi volt az ok

A nézeteltérés okáról nem tudtak felvilágosítást adni, ugyanis egyes kamerák (például, amik a táncteret mutatják) csak képet rögzítenek, hangot nem.

A polgármester több ellenőrzést akar

Ahogy írtunk róla, esténként, késő este, és főként hétvégén ellepik a fiatalok és turisták Belső-Erzsébetvárost, amit sokan csak bulinegyedként emlegetnek. Azzal a céllal érkeznek, hogy szórakozzanak. Sokszor a bulik zajjal és esetenként deviáns viselkedési formákkal járnak együtt a polgármester szavai szerint.

A múlt hétvégén razziáztak a kerületben a rendőrök

Niedermüller Péter hangsúlyozta, eredményes volt a zsaruk legutóbbi akciója. A polgármester szerint a razzia biztonságot teremt az ott élőknek és a turistáknak is. Ezek az akciók meggátolják a drogárusokat, egyúttal garantálják a közterületek biztonságát.

Együttműködik Erzsébetváros a rendőrökkel

Erzsébetváros első embere hangsúlyozta, mindenben együttműködnek a rendőrséggel, a BRFK-val és a 7. kerületi rendőrkapitánysággal. Még a működésüket is támogatják egy nyolcszámjegyű összeggel. Mindezen felül 10-12 szolgálati lakást is biztosítanak a rendőrök számára a kerületben.

Ez a cél

Niedermüller Péter szeretné elérni, hogy a közterületeken ne történjenek olyan esetek, amelyek elfogadhatatlanok. Szeretné visszaszorítani a garázdaságot. “… ne legyen részegeskedés, ne legyen olyan hangoskodás, ami az itt élő emberek nyugalmát veszélyezteti” – mondta. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció