Úgy újítják fel Gödöllőn a Török Ignác gimnáziumot, hogy közben gyerekek vannak az iskolában. Többször kérték, hogy amíg dolgoznak, álljanak át digitális oktatásra, de ezt a minisztérium nem engedélyezte. A hétvégi esőzéstől annyira beázott az épület, hogy az 1300 fő számára ételt készítő konyhában is folyt a víz. Hétfő reggel hazaküldték az összes gyermeket, Gödöllő polgármestere, Gémesi György szerint tragikus a helyzet. A helyi fideszes országgyűlési képviselő, Vécsey László nem sokat tett eddig az ügy megoldása érdekében, pedig tehetne és példát vehetne a budai oldalon Menczer Tamásról, aki a nyári vízhiány idején ott volt mindenhol, ahol segíteni kellet és gyorsan megszervezte a vízpótlást is. Egy országgyűlési képviselő tehát sokat tehet, ha akar.

A tető helyén nylon fólia van

Felújítják a gödöllői Török Ignác gimnáziumot, a tetőt cserélik, azonban a munkálatok idején sem állt le az oktatás az épületben, a minisztérium nem engedélyezi a digitális oktatást addig, amíg nincs teteje az iskolának. Hétfő reggel katasztrófahelyzet fogadta a diákokat és a tanárokat, teljesen beázott az épület, hiszen a tető helyén jelenleg nylon fólia van.

Szétázott iskola

Egy szülő ma reggel így fogalmazott: „Remélem Vécsey László és a tankerület járt ma a Török Ignác gimnáziumban. Mi itt voltunk. Gémesi György itt volt. Az eső folyik, ha nincs tető, befolyik. Az épület teljesen szétázott, de a tankerület és a minisztérium szerint alkalmas a jelenléti oktatásra. 700 diák és 55 tanár ment haza. Otthonról tanulnak, tanítjuk őket. Mi a cél ezzel? Amíg nincs tető, legyen online oktatás. Ezt nem lehet engedélyezni? Egyébként pedig tegyék fel a tetőt, mert ez az egyetlen megoldás.” – írja a szülő.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Katasztrófális helyzet

Gödöllő polgármestere, Gémesi György is azonnal a helyszínre ment, hogy megnézze mekkora a baj, így fogalmazott: „Katasztrófális a helyzet, ronggyá ázott az iskola” – mondta abban a friss videóban, ami a cikkünk alján érhető el.

Magyarország 13. legjobb gimnáziuma

A polgármester azt is elmondta, hogy levelet fog írni Pintér Sándor belügyminiszternek, mert ez így tovább nem mehet. Mint fogalmazott: Nem a falu végi sufnit újítják fel, hanem Magyarország 13. legerősebb gimnáziumát. „Szeptember végén járunk és még nem tudott elindulni az oktatás, ennek bizonyára lesznek felelősei” – mondta Gémesi György.

Nem érdeklődik a képviselő

Vécsey László a térség fideszes országgyűlési képviselője a jelek szerint nem sokat tesz annak érdekében, hogy 700-nál is több gyermek, oktató élete könnyebb legyen. Egy helyi politikusnak ott kellene lennie és segítenie a bajban.

Sokat tehet egy képviselő

Vécsey úr példát vehetne Menczer Tamás párttársáról, aki a nyári vízhiány idején keményen beleállt az ügybe és ott volt minden településen, ahol segítségre volt szükség, sőt mozgatója volt a dolgok gyors megoldásának. Egy országgyűlési képviselő tehát ha akar, sokat tehet a választóiért. Ide kapcsolódik: Katasztrófahelyzet: A drámai vízhiány miatt válságstábot hívott össze Menczer Tamás országgyűlési képviselő Solymáron

Azbesztet is bontottak

A gödöllői Török Ignác gimnázium energetikai felújításának a munkálatai elhúzódtak és úgy kezdődött meg a tanév, hogy az iskola nem készült el, most is folyamatosan dolgoznak az épületben. Úgy tudni, hogy mérgező azbeszt tartalmú anyagokat is bontottak akkor, amikor gyerekek voltak az iskolában. Témába vág: Mérgező azbeszt tetőt bontottak a gödöllői iskolában, miközben a gyerekek az épületben tanultak – a szülők kiakadtak, a tankerület szerint minden rendben

Itt van Gémesi György friss videója

Kiemelt kép (BPK-montázs)- Vécsey László, Gödöllő és térségének fideszes országgyűlési képviselője, háttérben a felújítás alatt álló iskola