Hétfőre készülte el a Nyugati pályaudvar felújítása, a MÁV bejelentette, hogy mától minden vonatot fogad a pályaudvar. Hétfő reggel azonban meghibásodott egy biztosítóberendezés, emiatt jelentősen változik a menetrend a lajosmizsei és a ceglédi vonalon.

Meghibásodott a biztosítórendszer

A Nyugati pályaudvarról induló és az oda érkező vonatok menetideje 10-30 perccel megnövekedhet biztosítóberendezési meghibásodások miatt. A torlódások és késések csökkentése érdekében 8 órától a ceglédi és a lajosmizsei vonalon egyes járatok rövidebb útvonalon közlekednek, Kőbánya-Kispestről fordulnak 8 órától visszavonásig. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ceglédi vonal

A monori S50-es vonatok Kőbánya-Kispestre érkeznek és onnan indulnak Monor felé. Kőbánya-Kispestről minden óra 53-kor indulnak Monorra.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Bármelyik vonatra fel lehet szállni

A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti utazásra bármely vonat felármentesen vehető igénybe.

Alternatív útvonal

Alternatív eljutási lehetőség: a Budapest bérlettel rendelkező utasoknak az M3-as metrópótló Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között.

Lajosmizsei vonal

Az S21-es vonatok budapesti végállomása Kőbánya-Kispest. A Nyugati pályaudvarról az utasok a minden óra 23-kor Debrecen-Nyíregyháza felé induló IC-kel utazhatnak Kőbánya-Kispestig, az IC-k Kőbánya alsón is megállnak, ezen a szakaszon felármentesen vehetők igénybe. Az S21-es vonatok átszállás után, kb. 10 perces késéssel indulnak Kőbánya-Kispestről Dabas, Lajosmizse felé.

Esztergomi vonal

A Nyugati pályaudvarról Esztergomba, késve 7:15-kor elindult 2(022-es számú) G72-es vonat, a késések csökkentése érdekében csak Dorogig közlekedik és onnan indul vissza a Nyugatiba 8:14-kor (2057-es) számú G72-es vonatként.Az esztergomi vonatok Angyalföldről indulnak és oda is érkeznek a Nyugati helyett.

BKK-val lehet utazni

A BKK elfogadja a Nyugati és Újpest központ között az M3-as metró járatain a vasúti bérleteket és jegyeket. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megváltozott a BKK menetrend

A viharos időjárás miatt fővárosszerte megnövekedett a menetidő a közúti forgalomban, valamint a BKK-járatok közlekedése több helyen jelentősen megváltozott. Egyes járatok módosított útvonalon közlekednek. A BKK aktuális menetrendjét ide kattinta éred el.

Kiborultak az utasok

A MÁV Facebook oldalán több utas is arra panaszkodik, hogy szinte lehetetlen a Nyugati pályaudvarról kijutni. Az egyik utas ezt írta: „Nekem még sikerült vonattal eljutnom a Nyugatiig, de onnan kijutni már nem volt egyszerű. A főcsarnok ugye lezárva, az oldalcsarnokban áll a víz, a mozgólépcsők lezárva, az aluljáróban nincs világítás. Kíváncsi lennék, mit szólna ehhez a munkavédelmi hatóság…”

Kiemelt kép: illusztráció