Szörnyű körülmények uralkodtak egy nyíregyházi családnál. Az egyik panelház 10. emeleti lakásában, egy 47 éves férfi, a gyanú szerint öt évvel ezelőtt az akkor 7 éves lányával közösült. A cselekmény folyamatosan, 5 éven át tartott, a férfi mobiltelefonjával videókat is készített a borzalmas tettéről.

Nehezen ment a tanulás

A házaspár és lányuk, albérletben éltek Nyíregyházán. Öt év alatt kétszer költöztek, más- más albérletbe, de mindvégig maradtak ugyanabban a körzetben. A kislány tanulmányi előmenetelén is látszott, hogy valami baj van. Kétszer ismételt évet.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Felvételeket is készített

A megalapozott gyanú szerint az édesapja öt éve zaklatja és erőszakolja a lányát, amiről videófelvételeket és készített a férfi. Ezeket a felvételeket a nyomozók megtalálták a férfi mobilján és sikeresen be is azonosították rajta a gyanúsítottat.

A  férfi a lányt hibáztatja

A férfi a bíróságon azt mondta, hogy ebben az ügyben ő a valódi áldozat. „Egy apa is lehet áldozat” – mondta. Azt állította, hogy a vér szerinti lánya közelített hozzá és tulajdonképpen ő volt az, aki erőszakot követett el – írja a frissmedia.hu.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Indítványozták a letartóztatását

A kislány még nincs 12 éves. Az édesanyjának mondta el a történteket. Valószínűleg biztos volt benne, hogy az erőszakoló apja telefonján lesz bizonyíték. A férfit még múlt pénteken reggel vették őrizetbe és még aznap indítványozta az ügyészség a letartóztatását.

20 évet is kaphat

A Nyíregyházi Törvényszék nyomozási bírója 2024. május 27-én hozzátartozója és 12. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett nemi erőszak bűntette miatt elrendelte N.I. gyanúsított letartóztatását. A döntés végleges. A férfi tettéért akár 20 évet is kaphat.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció