Hogy kerül a víziló a nappaliba? Avagy az együttfüggés értelmezése

Tommy Hellsten könyve, a Víziló a nappaliban a kodependencia témájával foglalkozik, amit magyarra társfüggőségnek fordított a szakma, de leginkább meghagyta a co-dependency magyarított változatának, a kodependencia szónak a használatát.

A tapasztalat azonban azt mutatja, ha bárkit megkérdezünk a szó jelentéséről, kivétel nélkül mindenki szerint a társfüggőség a társTÓL való függést jelenti, holott a tényleges jelentése a társ a függésben, társ a társ függésétől. A könyv magyar fordításában ezért az ’együttfüggés” kifejezést választottam a szakszó fordítására, ami jobban visszaadja az eredeti jelentést.

Mi is az együttfüggés?

A könyv a következő definíciót adja erre a kérdésre: „Az együttfüggés olyan betegség vagy betegségszerű állapot, ami akkor alakul ki, amikor az ember egy nagyon erőteljes jelenség közelében él és ezt a jelenséget nem tudja saját személyiségén belül feldolgozni, hanem alkalmazkodik annak létéhez.” A kulcsszavak itt a betegség vagy betegségszerű állapot, amit olyan felnőtteken figyeltek meg, akik gyermekként függő (elsősorban alkoholista) családban nőttek fel.

Abban egyetérthetünk, hogy az alkoholizmus és minden más függőség, egy meglehetősen erőteljes állapot, ami a másik kulcsszó, a harmadik pedig az alkalmazkodás. És itt jön be a képbe és a nappaliba a víziló. Ő is egy erőteljes jelenség, igaz? Jelenléte ordít, pontosabban ordítana, de egy családban, ahol az egyik családtag függő, pl. alkoholista, nem lehet róla beszélni. Mindenki tudja, de kimondhatatlan: TABU. A hím víziló egyik szokása pedig nagyon is illik a könyv tartalmához: mint ahogyan a függő ember „szétfröcsögi” környezetére függésének hatásait, úgy a víziló is vizeletét és székletét szétfröccsentve -például az oda betévedő más hímekre- jelzi területe határait.

A könyv egyik szereplőjének elmondása szerint gyermekkorában a családban az íratlan szabály a ’ne láss, ne érezz, ne bízz’ volt. Így válik az alkoholizmus, vagy bármilyen függőség, azaz a víziló, mint jelenség először megszokottá, így láthatatlanná váló tabuvá, majd szép lassan beleköltözve az emberbe, a személyiségének részévé, ami azonban a szabály miatt láthatatlan és kimondhatatlan. Bizalom hiányában pedig feldolgozhatatlanná vált, ezért a gyerek csak alkalmazkodik hozzá. Nem véletlen, hogy egy alkoholista apa befolyása alatt felnövő lányok egy része férjnek is alkoholistát választ, holott elvileg éppen menekülni akar ebből a betegségszerű állapotból. De a víziló már benne él, meg- és visszateremtve ezt a rossz, de nagyon is ismert állapotot, amit gyermekkorukból hoznak magukkal ezek a fiatal lányok. Ez az állapot mindaddig így is marad, amíg végül hajlandóak lesznek vele szembenézni és feldolgozni.

Az elveszett gyermekkor újraélése

Ez a folyamat nem könnyű, hiszen már maga a felismerés is komoly erőfeszítést jelenthet azok számára, akik újra akarják írni az életüket, felszabadulva gyermekkorukban átéltek alól. De fontos lépés, mert még ha próbáltuk is magunkba temetni a gyermekkorunk negatív érzéseit, velük együtt a pozitív érzések is hibernálódtak. Gondoljunk csak az Anoním Alkoholisták első színvallására: X.Y. vagyok. Alkoholista vagyok. A különböző testi és lelki betegségek eltorzult tünetei alól felismerni, hogy azok oka egy függő családban át nem élt gyermekkor volt, csak a kezdet. Az évek, esetleg évtizedek sérelmei és a sérelmekből tényleges testi-lelki tünetekké alakult víziló felismerése, láthatóvá tétele, majd elfogadássá, megbocsájtássá, szeretetté, önbizalommá alakítása hosszú folyamat. Ebben van segítségünkre ez a könyv is, hogy megtaláljuk belső gyermekünket, azt a kicsi gyermeket, aki várja, hogy felszabadulva múltunk nyomasztó emlékei alól vele együtt LÁTHASSUNK, ÉREZHESSÜNK és BÍZHASSUNK, megteremtve új életünk alapjait.

Az íróról

Tommy Hellsten író, teológus, terapeuta, tréner, akinek épp idén jelent meg 30. könyve hazájában, Finnországban. Első könyve, a Víziló a nappaliban már 40 kiadást megélt. Mivel ő maga is alkoholista családban nőtt fel, debütáló írásában saját útkereséséből illetve terapeuta és tréneri munkásságából merített tapasztalatokat. A könyvben leírja, hogyan keresett enyhülést szorongására, önbizalomhiányára, állandó szégyen- és kisebbségi érzésére tanulmányaiban, a pszichológiában illetve a teológiában, de mindaddig, amíg önmagát nem találta meg a víziló uralta életében, addig a megnyugvást és Istent sem találta meg, hiába tanult róluk évekig.

Magamról

Kati Piispanen vagyok, nevem ellenére tősgyökeres szögedi. Fordító, tolmács, idegenvezető és sok mindennel foglalkozom még, főleg a turizmus és vendéglátás területén. Akác-tanya néven szálláshelyet üzemeltetek Újlengyelben, ami egy kicsi, finn faházas szaunaparadicsom a magyar puszta közepén, amit az első férjem, egy finn üzletember ötletéből közösen építettük és üzemeltettük, addig, amíg ő egy éjszaka az angyalok közé költözött. Azóta egyedül csinálom egy, az Akác-tanya mellett nagyon hűséges kitartó kollégámmal és most már a második férjem és egy új kolléga is besegít. Férjemtől kaptam a mostani szép nevemet-, aki azonban szintén finn és a munkája még főleg Finnországhoz köti. A FILI által támogatott fordítói kurzusba engem is beválasztottak néhány éve, és dr. Pap Éva – aki a könyv nyelvi lektora is- vezetésével le is fordítottuk közösen Leena Krohn finn írónő egyik nagyszerű könyvét magyarra. Amikor azonban át kellett vennem az Akác-tanyát és egyedül kellett vinnem tovább, onnantól az én terveim, többek között a fordítással és a könyvkiadással kapcsolatban, háttérbe szorultak és most kerültek csak megint elő, mondanám, hogy varázsütésre, de inkább valamiféle lelki sürgetéstől vezérelve. Egyszerűen úgy éreztem, hogy a könyvek kikívánkoznak a nagyvilágba és bár szinte minden kiadó elutasított vagy olyan feltételeket támasztott, amik tarthatatlanok lettek volna, mégis belevágtam, mert itt volt az ideje. A könyv első kiadása épp 30 éve, 1991-ben jelent meg, az írónak 2021-ben megjelent a 30. könyve, a Víziló a hálószobában, ami a függések hatásról szól a párkapcsolatokra, és az évfordulóknak még most sincs vége: Tommy Hellsten, a könyv írója éppen szeptemberben töltötte be hetvenedik évét. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt két évben mindenki a saját bőrén és maszkján érezhette, mit is jelent egy „nagyon erőteljes jelenség közelében élni úgy, hogy ezt a jelenséget nem tudja a saját személyiségén belül feldolgozni, hanem kénytelen alkalmazkodni annak létéhez”. Ennél aktuálisabb időszak mikor lett volna?

Nagyon várom már, hogy „felszabadulhassunk” a víziló hatása alól, belső gyermekünk segítségével, amiről a könyv folytatása az Élet gyermeke szól és a láthatatlan tabu, a víziló a nappalinkból és személyiségünkből a könyvespolcunkra költözhessen ott jelen levő látható segítségként, amit mindig elővehetünk, ha szükségünk van rá.

A könyvről bővebb információ: www.egyuttfugges.hu