Kapás Boglárka az ötödik helyen jutott a keddi előfutamból a szerdai elődöntőbe 200 méter pillangón a tokiói olimpia úszóversenyén, míg a szám másik magyar indulója, Hosszú Katinka visszalépett, ezzel pedig alaposan kiverte a biztosítékot mindenkinél.

Világ-és Európa bajnoki címvédő

Kapás világ- és Európa-bajnoki címvédőként 2:08.58 perces idővel csapott célba. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez volt a cél

„Egész jó volt. Az volt a cél, hogy ne fáradjak el, de azért az élmezőnyben végezzek. Úgy láttam, mások is ezt taktikát választották, mert hozzám hasonlóan többen kiengedtek a végén” – értékelt az UTE versenyzője. „Sok jóra nem számítok a reggeli úszásnál, mert mindenki rosszul éli meg. Én kiskoromtól edzek reggel, így mondhatjuk, hogy fel vagyok rá készülve, de azért nem olyan lesz, mint este vagy délután”.

Hosszú Katinka visszalépett

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú helye üresen maradt a második futamban. A visszalépés hátterében az állhat, hogy a valószínűsíthető továbbjutás esetén szerda délelőtt a 200 méter pillangó elődöntője után 47 perccel rendezik a 200 méter vegyes fináléját, amelybe hetedik idővel kvalifikálta magát. Érdekesség, hogy így formalitássá vált a szám három előfutama, mivel eredetileg is csak tizenheten neveztek, azaz a 32 éves magyar úszó kiválásával az előfutamok.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Szétszedik a kommentelők

Hosszú Katinkát a döntése miatt egyébként szétszedik a kommentelők, ugyanis ezzel most – csakúgy mint Rióban – megint Jakabos Zsuzsával szúrt ki. Gratulálok, megint sikerült kiszúrni Jakabossal és esetleg pontokat elvenni az országtól. Igazi jellemtelen, egoista viselkedés! – írta egy hozzászóló, míg egy másik így fogalmazott: Fair play díjat sosem kapsz.

Hogy számol el a lelkiismeretével?

A 2016-os bejegyzésemet ma nem írhatom le. Kérdezem, hogy számolsz el a LELKI-ISMERETEDDEL??? ha lenne akkor a Jakabos nem itthonról nézné az üres pályát. Egy példaképnek arra is kell figyelni, hogy az is maradjon. Sajnos Te ezt eljátszottad. Tudni kell az embernek a képességeit önmagában felmérni, Te ÖNZŐ VAGY. és ez nagyon szomorú. – írta egy másik kommentelő, aki már 2016-ban is csúnyán megorrolt Hosszúra.

Mindeközben kizárták a 4×200 méteres magyar férfi gyorsváltót

Rossz váltás miatt kizárták a 4×200 méteres magyar férfi gyorsváltót a tokiói olimpia úszóversenyeinek keddi előfutamából.

Ez történt

A Holló Balázs, Zombori Gábor, Kozma Dominik, Márton Richárd összetételű négyesből Kozma volt, aki 14 századmásodperccel korábban ugrott a medencébe.

Szomorúak

„Bár szomorú a vége, de mindenki megtette, amit lehetett. Egyszer mi járunk jól, egyszer mások, ez benne van. Hármunknak ez volt az első olimpiája, ráadásul az első úszásunk is, a következőre még jobbak leszünk” – mondta az MTI-nek Márton Richárd, amire a 30 éves Kozma rákontrázott, hogy már csak ők.

Megszólalt Kozma Dominik

„Amit kértek tőlünk, annál még jobb átlagot is úsztunk” – jelentette ki Kozma, aki sajnálja, hogy így elveszett a váltó jó időeredménye. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás