A munkaruha már rég nem egyenlő valamilyen kopott, agyonhasznált ruhadarabbal, hiszen nagyon fontos funkciót lát el, komoly előírásoknak kell megfelelnie egy-egy darabnak. Munkáltatóként bizonyára tökéletesen tisztában vagyunk azzal, mi forog kockán a megfelelő ruházat kiválasztásánál. De mégis milyen szempontok szerint válasszuk ki a megfelelő darabot? Írásunkban erre keressük a választ.

A munkaruha szerepe

A munkaruha szerepe összetett. Egyrészt egységes arculatot biztosít a cég alkalmazottai számára. Az első benyomás is kedvezőbb, ha a munkatársak mind egyforma öltözetben jelennek meg a munkavégzés helyszínén, ráadásul kiemeli a cég dolgozóit a többi ember közül – ez például egy áruházban vagy bármilyen üzletben jelentős tényező, a vendégek dolgát is nagyban megkönnyíti. Emellett érdemes megemlíteni a marketingszempontokat is: vétek lenne kihagyni egy ilyen kiterjedt reklámfelületet!

A munkaruhának azonban egyéb szerepe is van. A minőségi munkavégzés alapja a kényelem: nem lehet jól végezni a munkát, ha közben igazgatnunk kell a ruhánkat, esetleg szúr vagy nem szellőzik jól az adott viselet. Éppen ezért a munkaruha másik nagyon fontos feladata, hogy biztosítsa a kényelmes munkavégzést. Itt érdemes megjegyezni, hogy a dolgozók saját ruhája is alkalmas lehetne ebből a szempontból, ám a munkaruha viselése megvédi a saját öltözéket a külső hatásoktól, legyenek azok foltok vagy szakadások.

Munkaruha versus védőöltözet

A hétköznapokban a két kifejezést gyakran használjuk egymás szinonimájaként, ugyanakkor a két fogalom nem cserélhető fel egymással, hiszen lényeges különbségek vannak közöttük. Nézzük meg, melyek ezek!

Általánosan fogalmazva, minden olyan öltözéket, amelyet a munkavállaló a munkavégzés során visel, munkaruhának nevezünk. Ennek ellenére a munkaruha elsődleges célja nem a dolgozó balesettől való megóvása. A munkaruha sokkal inkább a munkavállaló saját ruháját védi meg az előforduló szennyeződésektől. Nagyon fontos megemlíteni, hogy éppen ezért a munkaruha biztosítása és viselése sem kötelező a törvény szerint, erről a munkáltató belső szabályzata dönt.

Ezzel szemben a védőruha a munkavégzés során fellépő, valamilyen káros külső fizikai, kémiai vagy biológia hatástól – például zaj, por, vegyszer, tűz, hideg, meleg – óvja meg a munkavállalót. Ezen öltözékek és eszközök beszerzése a munkaadó feladata, ezeket szükséges biztosítania, a munkavállalónak pedig kötelessége használnia azokat a munkavégzés során. A védőöltözetnek meg kell felelnie a hatályos előírásoknak, szabályoknak és nemzetközi szabványoknak, ezért nagyon fontos, hogy munkáltatóként körültekintően járjunk el a beszerzéskor.

Hogyan válasszunk munkaruhát?

Munkáltatóként a munkaruha kiválasztásakor számos szempontot kell figyelembe vennünk. Nem elég, hogy különböző előírásoknak kell megfelelni, több olyan tényező van, ami befolyásolhatja ezt a közel sem egyszerű döntést. Most ezeket a szempontokat vesszük sorra, hogy megkönnyítsük a választást.

Mi lesz az öltözet szerepe?

A legfontosabb, amit végig kell gondolni, hogy milyen célra fogjuk használni a munkaruhát. Ehhez természetesen ismernünk kell az egyes munkafolyamatokat, és azt, hogy ott milyen igénybevételnek lehet kitéve az adott ruha. Általános körülmények esetén elmondhatjuk, hogy szinte bármelyik munkaruha megfelelő választás lehet, ám ha nagyobb fizikai igénybevételnek van kitéve, érdemes erősebb, vastagabb ruhát választani.

A munkavállalók sokat mozognak, fontos, hogy munkavégzés közben ne akadályozza a ruha őket? Akkor válasszunk könnyedebb viseletet rugalmasabb anyagból. Vastag, durva anyagban nem tudnak olyan ügyesen mozogni, ezért ilyenkor az előbb említett munkaruha már kevésbé lesz jó választás. Ha bizonytalanok vagyunk, bármikor kérhetjük a beosztottak, kollégák segítségét, hiszen a használók tudják a leginkább, mire van szükségük.

Milyen anyagból készüljön a munkaruha?

Az, hogy milyen célból van szükségünk munkaruhára, meghatározza a ruha anyagát is. Nem kérdés, hogy olyan szakmák esetén, ahol akár komoly mechanikai hatásnak – például hegesztés, favágás – lehet kitéve a munkavállaló, ott szerencsésebb egy vastag, strapabíró pamut anyagot választani.

Ezzel szemben, ha az a fontos, hogy a munkavállaló kényelmesen tudjon mozogni, mert olyan feladatokat végez el – például autót vagy kisebb szerkezeteket szerel –, akkor célszerű olyan pamut anyagot választani, amely vékonyabb, könnyedebb viselet. Fontos az is, hogy kellően rugalmas legyen, így ne akadályozza a dolgozót a tevékenysége során.

Ha a fentiek mellett speciális előírásoknak is meg kell felelni, mert olyan körülmények között kell dolgozni – például tűzveszély vagy vegyszerekkel történő munkavégzés esetén –, akkor természetes, hogy lángálló, saválló vagy antisztatikus anyagból kell, hogy álljon a munkaruha.

Kik fogják viselni?

Nem elhanyagolható szempont a választás során, hogy nők vagy férfiak fogják viselni a munkaruhát. Egészen más a szabás, a méretezés, sőt, akár még az anyagösszetétel is attól függően, hogy női vagy férfi munkavállalóknak készült az adott ruhadarab. Éppen ezért a munkaruha kiválasztásakor ez elsődleges kérdés kell, hogy legyen.

Egyes szakmák esetében egyéb szempontokat is figyelembe kell venni. Bizonyos hivatások megkövetelik, hogy a munkaruha egy adott színű legyen. Gondoljunk csak az egészségügyi vagy élelmiszeripari dolgozókra, ahol a fehér színű ruha dominál. Ettől eltérni nagyon nem is tudunk, hiszen furcsán néznénk egy olyan ápolóra, aki tetőtől talpig pirosban jelenik meg a kórteremben.

Lényeges a munkaruha kiválasztásakor azt is átgondolni, hogy kik fogják viselni azt. Egészen másfajta öltözetre van szüksége egy autószerelőnek, egy péknek vagy egy szobafestőnek.

Milyen körülmények között viselik?

Fontos átgondolni azt is, hogy milyen körülmények között hordják majd a munkavállalók az adott munkaruhát. Téli munkavégzés, vagy hideg helyen végzett munka esetén elengedhetetlen, hogy a munkaruha kellő védelmet nyújtson a hideggel szemben is, tehát annak béleltnek kell lennie.

Éjszakai munkavégzés során különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a munkavállaló a gyenge világítás vagy a rossz látási viszonyok ellenére is azonnal észrevehető legyen. Ha a munkatársaink ilyen körülmények között dolgoznak, mindenképp olyan munkaruhát válasszunk a számukra, amelyen fényvisszaverő csík van, és jól láthatósági anyagból készült. Bizonyára senki számára sem ismeretlenek azok a sárga vagy narancssárga öltözékek, amelyek kifejezetten úgy vannak kialakítva, hogy viselőjük minden körülmények között látható legyen.

Vizes helyen, vagy csapadékos, esős időben is dolgozniuk kell a kollégáidnak? Akkor elengedhetetlen a megfelelő esőkabát vagy esőoverál, amely olyan vízálló anyagból készült, hogy képes szárazon tartani a munkavállaló ruháját.

Ugyancsak körültekintéssel kell lennünk abban az esetben, ha pornak vagy vegyszernek vannak kitéve a munkavállalók. Ilyenkor speciális munkaruha javasolt, amely saválló, vegyszerálló, tehát kellő védelmet nyújt ezekkel a szerekkel szemben is.

Egyedi igények

A fentiek mellett természetesen az egyéni preferenciákat is figyelembe kell venni. Ilyen például az, hogy fontos-e nekünk mint munkáltatónak, hogy testre szabható legyen az adott ruha, szeretnénk-e logót vagy valamilyen feliratot nyomatni rá. Amennyiben igen, az anyagválasztásnál erre is ügyelni kell.

Kérdezzük meg a dolgozókat!

Tekintettel arra, hogy a munkaruhát a munkáltató biztosítja a legtöbb esetben, kiválasztani is ő fogja azt. Ennek ellenére érdemes a munkavállalóknál érdeklődni a döntés előtt, hiszen ők azok, aki napi 8-10 órában viselni fogják azt. Ne csak a méretet egyeztessük velük, hanem azt is, hogy melyik anyag, szabás kényelmes viselet számukra! Azt is érdemes megbeszélni velük, hogy az overált vagy a sima nadrágot részesítik-e előnyben, de még az olyan apróságnak tűnő dolgokra is jó ötlet rákérdezni, mint például a szín.

Nagyon fontos, hogy valóban olyan munkaruhában dolgozzanak, amely kényelmes számukra, hiszen minőségi és eredményes munkát akkor tudnak nyújtani, ha komfortosan érzik magukat, a megjelenésük pedig professzionalitást sugall.

A jól megválasztott munkaruha szerepét nem szabad lebecsülni: egységes céges megjelenést tesz lehetővé, kiemeli a cég munkatársait a tömegből, emellett kíméli az ő saját ruháikat is. A profi és hatékony munkavégzéshez márpedig elengedhetetlen, hogy az öltözetek viselői is elégedettek legyenek. Ne feledjük: munkáltatóként felelősséggel tartozunk a munkatársak iránt, ezért nagyon fontos, hogy biztosítsuk a munkavégzéshez szükséges feltételeket. Ennek pedig szerves része a jó minőségű, az előírásoknak megfelelő, kényelmes munkaruha is.

Ez a cikk szponzorált tartalom. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát. A hivatalos, auditált mérések szerint a Like Company hírportáljait a forgalmas napokon 600 ezer ember olvassa.