A rendezvény hangulatának meghatározó eleme egy jó zenekar, hisz a mulatság zárja az estét, erre emlékeznek majd remélhetőleg jó szívvel a vendégek.
De vajon mitől jó egy zenekar, honnan ismerhető fel? Hogy találunk rájuk?

Hogyan is találhatjuk meg a legjobb zenekart?

Legtöbbször ismerősünk ajánlja, vagy ritkább esetben hirdetés alapján, esetlegesen „belefutunk” a közösségi média felületein. Ha ugye valami tetszik nekünk, az jó szívvel meséljük el ismerőseinknek, barátainknak, hogy ők is kipróbálhassák. Át kell gondolni, hogy a mi rendezvényünkre megfelelő e az adott zenekar. Milyen a műsoruk, milyen az összetétele a zenekarnak? Ez sokat elárul a csapatról, és máris kialakulhat egy olyan kép, ami már segíthet a döntéshozatalban.

Nem elhanyagolható szempont lehet, hogy egy zenekar milyen bemutatkozó anyagokkal rendelkezik, (saját honlap, videómegosztó csatorna, közösségi média,) mivel elsősorban ezekből való információk alapján formáljuk meg a róluk alkotott képet. Az első benyomás fontosságára szeretném is kiemelten felhívni a figyelmet.

Hogyan dolgozik egy jó zenekar?

A zenekaroknál bevett szokás szerint 45 perc után 15 perc pihenő jár, ettől azonban szerencsére sok zenekar eltér, mivel mindenkinek, legfőképpen a bandának is az az érdeke, hogy a jó hangulatot ne törje meg, ha épp mindenki táncol, bulizik. Ezért a zenélésre és a pihenésre szánt idő akkor jó, ha ezt a zenekar ezt teljesen rugalmasan tudja kezelni.

Ha a körülményeket, és az est menetét, programját is ismeri a zenekar, akkor viszont maximálisan ki tudja használni az időt a műsor show részére. Természetesen nem elég egy emlékezetes buli sikeréhez a fáradt, zenekar, mert alig tud pihenni. Azt is tudnia kell, mikor milyen zenére van szüksége a közönségnek. A jó zenekar előre megbeszéli a műsortervet, felkészül a fellépésre.

Egy jó zenekar minden körülmények között figyel a közönségre, a hangulatnak megfelelően rögtönöz, ha kell. Egy profi zenekar házigazdája a rendezvénynek, megmutatja tudása legjavát, a közönséget bevonja, mozgósítja, jókedvre deríti, felszabadítja. Egy kiváló zenekar nem csak saját örömére játszik, hanem figyeli az emberek arcát, figyeli a közönség minden reakcióját, rezdülését, mert ezekből a gesztusokból a tetszés és a nemtetszés is lemérhető. A csillogó szemek, a mozdulatok, a gesztusok nem hazudnak. A lelkes taps mindent elárul, és új erővel tölti fel a művészt. Ez mindig is így volt, és így is marad örökre…

A megrendelő felelőssége

A rendezvény egyik fő sikerének az alapja, és ennek érdekében szükséges, hogy a zenekar akit felkérünk, tudja, hogy mit is vállal, milyen feltételekkel, pontosan megbeszélve minden részletet. Ezt célszerű írásban rögzíteni. A megbeszélés folyamán érdemes kitérni az időtartamra, a tiszteletdíjra, a helyszínre, ez azért is nagyon fontos, mivel ennek jellege is nagyon meghatározó lehet a zenekar szempontjából. Zegzugos termek, különálló tánctermek nem előnyösek. Kültéri-e a rendezvény. Azokat is tisztázni kell, hogy az adott helyen milyen felszerelés, színpad-hangosítás található, ezen kívül, vagy teljes egészében a zenekarnak kell vinnie az eszközöket. Jó tisztázni előre, ha más fellépők is lesznek az adott programban, ezekkel hogyan, milyen módon lesz lehetőségük együtt működni, esetlegesen hogyan tudják egy megbeszélés erejéig felvenni egymással a kapcsolatot. Sok problémát elkerülhetünk azzal, ha a rendezvény minden részletét tisztázzuk.

Ha az összes fent említett lehetőséget megvizsgáltuk, nem marad más hátra, mint élőben megnézni, meghallgatni a zenekart, hogy biztosak lehessünk döntésünkben.

Kíváló példa a fentiekre a Bowly Roll. A buli zenekar Facebook oldalán, és honlapján is rengeteg érdekes információt is találunk, érdemes szemezgetni!

Ez a cikk szponzorált tartalom. Ha Ön is szeretne ilyent Budapest környékének egyik legismertebb portálján, amely már Magyarország 11. legolvasottabb hírportálja, akkor kattintson ide! Áraink tetszeni fognak, ráadásul még 1 millió olvasót is tudunk garantálni a pr-cikkek kiemelésének.