Holtan találták meg azt a német férfit, aki vasárnap reggel tűnt el Budapesten. A kispesti rendőrök nagy erőkkel keresték a fővárosi otthonából ismeretlen helyre távozó 30 éves férfit, de sajnos már nem tudtak segíteni rajta. Ő az a férfi, akit felesége napok óta kétségbeesve keresett, miután hajnalban távozott otthonukból, majd egy búcsúlevelet küldött az asszonynak.
Önkezével végezhetett magával
A BRFK sajtóosztálya az esettel kapcsolatos azt közölte a 24.hu-val, hogy nem merült fel idegenkezűség és bűncselekmény gyanúja és a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit. Ez azt jelentheti, hogy a férfi önkezével végzett magával. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Vasárnap óta kereste férjét
A német férfit felesége napok óta kétségbeesve kereste.Ildikó szerdán azt nyilatkozta, hogy a férfi csak egy búcsúlevelet hagyott maga után, azóta nem tudni, mi van vele. A kisgyerekes anyuka vasárnap reggel óta nem találta férjét.
Búcsúlevelet kapott
A felesége a Blikknek azt mondta, férje még akkor tűnt el otthonról, amikor ő még aludt. Másfél órával később Ildikó kapott egy előre időzített e-mailt, amelyben a férje elbúcsúzott tőle, bejelentve, hogy a Dunába veti magát. A család Németországban, Berlinben élt, onnan költöztek Budapestre.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Munkahelyi konfliktusa is volt
„Azért költöztünk haza, mert úgy éreztem, a családom támogatásával újra magunkra találhatunk. Nemrégiben rossz hírt kaptunk a gyerekorvostól, azt mondta, a kicsi le van maradva a fejlődésben. Ez nagyon megviselte a férjemet, akinek a munkahelyén is voltak konfliktusai” – mondta a lapnak a kétségbeesett asszony.
Plakátokon is kereste
Ildikó minden lehetséges eszközt bevetett, hogy megtalálja férjét. A rendőrség nem találta nyomát, hogy a vízbe ugrott volna, egy taxis szerint nem is oda vitette magát az eltűnése hajnalán. A nő a napokban plakátokat helyezett el a városban, krétával feliratokat rajzolt a járdákra, hogy a férje biztosan hazataláljon. Az asszony szerdán még azt mondta, hogy a férfi okos órája alapján utoljára a Népligetnél környékén tudta beazonosítani. Azóta nyomát vesztette. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Van segítség!
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!
Kiemelt kép: illusztráció