A babatervezés igen nagy lépés, és nagyon fontos időszak minden pár életében. Az elhatározás viszont még korántsem elegendő a sikerhez. Statisztikák szerint a teherbeeséssel próbálkozó párok legalább 80%-ának minimum egy év szükséges a fogantatáshoz.

Legtöbben viszont nem erre számítanak, így már egy-két hónap sikertelen próbálkozás után elkeserednek. Pedig erre semmi okuk, hiszen a teljesen egészséges párok esetében is előfordulhat, hogy egy-két éves próbálkozás után jön össze csak az utód. A jó hír viszont az, hogy néhány életmódbeli változtatással növelhetjük az esélyeinket.

Mi állhat a teherbeesés útjába?

A teherbeesés késlekedése mögött tucatnyi ok meghúzódhat: stresszes életmód, nem megfelelő étrend, de az is elképzelhető, hogy a hormonháztartásunk rendetlenkedik. Hosszabb sikertelenség után érdemes kivizsgáltatni magunkat és a párunkat is, ugyanis nem feltétlenül csak a nőnél akadhatnak problémák. A férfiak esetében például okozhat gondot a rossz minőségű, vagy a kis mennyiségű spermiumszám. Az első egy évben azonban nem kell még aggódni, érdemes a tervezés első percétől fogva figyelni magunkra, követni a ciklusunkat, és akár peteérés kalkulátort is bevetni.

7 dolog, amin érdemes változtatni, ha babát szeretnénk

1. Le a káros szenvedélyekkel!

A dohányzás és a túlzott alkohol fogyasztás éppen olyan szokások, melyek nem kedveznek a családalapításnak semmilyen szempontból. Mindkettő bizonyítottan csökkenti a teherbeesés esélyét a nők és a férfiak esetében egyaránt. Így, ha babát szeretnénk, inkább engedjük el mindkettőt.

2. Csökkentsük a stresszhatást!

A próbálkozás alatt nem elég a napi stressz még a sikertelenség is aggodalmat hoz magával, és kialakul egy ördögi kör: mivel nem sikerül a teherbeesés stresszelünk, a stressz pedig bizonyítottan csökkenti az esélyeinket. Iktassunk be heti néhányszor énidőt, és töltsünk nyugodt perceket a párunkkal is.

3. Fontos a rendszeres testmozgás

Akár közös program is lehet a párunkkal való edzés. A rendszeres mozgás segít a teherbeesésben, fitt marad a testünk és könnyebben fogan meg a baba. Mindemellett pedig kellemes időtöltés, ami még a stresszlevezetésben is segít. Heti három közepesen erős edzést érdemes beiktatni, illetve naponta legalább húsz percet, fél órát sétálni.

4. Az sem mindegy, hogy mit eszünk

Próbáljunk meg minél egészségesebb, tisztább ételeket enni (kevésbé feldolgozott), kerüljük az előrecsomagolt, elsózott ételeket. Helyette együnk sok zöldséget, gyümölcsöt, húsokat és teljes értékű gabonát. Lehetőleg magunknak készítsük el az ételt, de legalábbis figyeljünk rá, hogy egészséges legyen, amit megeszünk. Emellett pedig ne felejtsük el a rendszer kialakítását sem: ha eddig össze-vissza ettünk, akkor itt az ideje megszokni a napi minimum három, de inkább öt étkezést.

5. Lassítsunk le!

Sok pár esik bele abba a hibába, hogy egy idő után a szexet sokkal inkább feladatnak élik meg, mint kellemes időtöltésnek. Ha már itt tartunk, akkor érdemes hátrébb lépni egy nagyot és visszavenni a tempóból, mert ilyen nyomás alatt biztosan nem fog összejönni a baba. Érdemes kicsit kiverni a fejünkből a célt és csak egymásra figyelni.

6. Antioxidánsok és vitaminok pótlása

Kutatások szerint az antioxidánsok javítják a spermiumok és a petesejtek minőségét. Érdemes minél több zöldséget, gyümölcsöt és olajos magvakat fogyasztani. Ezzel együtt pedig a vitamin bevitelre is figyelni. A C-, és az E-vitamin elengedhetetlen ebben az időszakban, de a D-vitamint is érdemes pótolni. Illetve minél többet a szabadban lenni.

Sok kismama beszámolt a méhpempő áldásos termékenységnövelő hatásáról is. Bioboltokban ez is beszerezhető, vagy online is rendelhető természetes immunerősítő.

7. Kapcsoljunk ki egy időre

Szakadjunk ki néhány napra vagy akár egy egész hétre a mókuskerékből, és utazzunk el pihenni valahová. Nagyon sok pár esküszik arra, hogy csak egy kis kikapcsolódás kellett a baba projekt sikerességéhez. Miért ne lehetne kipróbálni? Egy kellemes wellness hétvége, vagy egy városnéző kirándulás mindenképpen kellemes időtöltés.

Az életmódunk pozitív irányba való változtatása mindenképpen csak az előnyünkre lehet, azonban, ha a fent leírtak ellenére sem jön össze a baba, mindenképpen fel kell keresni a nőgyógyászunkat, illetve valamelyik meddőséggel foglalkozó klinikát. Ha már régóta próbálkozunk elképzelhető, hogy orvosi beavatkozásra lesz szükség.

Ez a cikk szponzorált tartalom. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát. A hivatalos mérések szerint a BudaPestkörnyéke.hu hírportált a forgalmas napokon 340.000 ember olvassa!