A Velencei-tó rossz bőrben van. Csaknem 40 centimétert apadt egy év alatt a vízszint, ha így folytatódik eltűnhet a tó víztükrének nagy része. A Velence Korzón elkezdték bontani a kerítést, ennek örülnek a helyiek, kérdés, hogy két-három év múlva lesz-e még Velencei-tó? A BudaPestkörnyéke.hu fotósa ott volt a Korzón egy éve és most is. Egymás mellé tettük a képeket, drámai a változás.

Krízisben a tó

A Velencei-tóról az első rossz hírek már idén nyár elején megérkeztek. Folyamatos halpusztulásról hallottunk. A horgászszövetség ezt megpróbálta ugyan szépíteni, de amikor egy tóban tömegével pusztulnak el a benne élő állatok, akkor nagy baj van. Ki kell mondani, a Velencei-tó krízisben van. Ide kapcsolódik: Elpusztult halak tömegét, több száz kiló foszló tetemet gyűjtöttek zsákokba az önkéntesek a Velencei-tónál

Eltűnt a víz

A szakértők megállapították, hogy a halpusztulást az okozta, hogy a tó vízszintje sokat apadt, durván felmelegedett a víz, ezért lecsökkent az oxigénszint. A tó vízszintjének csökkenése a nyár végére olyan látványossá vált, hogy a velencei strand egyes részeiről konkrétan eltűnt a víz. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Köszönjük a napi 335 ezer érdeklődő olvasónknak, hogy a BudaPestkörnyéke.hu Magyarország TOP legolvasottabb hírportáljai közé került. Részletek itt. Közben a holnapi és mai programajánlónkat ide kattintva éred el!

 

 

Velencei strand 2020-ban és 2021-ben

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu

Haldoklik a Velencei-tó

A Velencei-tó haldoklik. Mivel nincs jelentősebb vízforrása a tó magára maradt. A szakértők felvetették, hogy a közeli Pátkai-tározóból a Császár-víz nevű patakon keresztül kellene vizet engedni a tóba. Az elképzelés kézenfekvőnek tűnik, hiszen a Császár-vizet két helyen is jelentősebb tóvá duzzasztották fel. Ilyen a Pátkai-tározó, felette pedig a Zámolyi-víztározó. Mindkettő a Velencei-tó közelében található, a Vértes felől lefolyó vizeket gyűjtik össze.

Strand a Korzónál 2020 nyarán és 2021 őszén

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu

Friss víz a Dunából?

A Velencei-tó mesterséges vízpótlására rövid távon nincs esély. A Zámolyi és a Pátkai-víztározó vize rossz minőségű ráadásul, ha az egészet beleengednék a Velencei-tóba, akkor is csak 5 cm-t emelkedne a vízszint. Ez tehát nem jó megoldás. Korábban voltak arra vonatkozó tervek, hogy a Dunából pótolnák a tó vizét, hiszen a folyó mindössze 18 km távolságra van a tótól. Egy csatorna vagy csővezeték megépítése költséges és ha ma elkezdenék építeni, akkor is csak pár év múlva érkezhetne friss víz a Velencei-tóba.

Fürdőzők és később ugyanott a kiszáradt meder

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu

Tetszhalott állapot

A Velencei-tó a történelem folyamán többször eltűnt egy időre, hiszen medre mocsaras, ingoványos, ahol jelentősebb víztükör akkor alakul ki, ha éveken keresztül elegendő csapadék hull a nem túl nagy vízgyűjtőjére. A tó eltűnése tehát természetes folyamat, amelyre többször volt már példa a történelem során, igaz akkor senki sem kezelte nyaralóhelyként, nem építettek szállodákat, házakat, strandokat a partjára. A Velencei-tó eddig mindig feltámadt tetszhalott állapotából.

Vidám strandolók hattyúval és a kiszáradt meder egy év elteltével

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu

Várjunk inkább

A környezetvédők szerint a legjobb megoldás, ha várunk, hiszen a tó vize mindig is sekély volt, gyakran eltűnt, majd újból megjelent. Szerintük most is ez fog történni, különösen, ha az előttünk álló tél és tavasz csapadékos lesz. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Tollászkodó hattyúk 2020-ban és sivatagos meder 2021-ben

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu

Kiemelt kép: Velencei-tó ilyen volt, ilyen lett 2020-2021 – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu