Hatalmas terhet cipel a vállán a harmadik hullám idején a magyar egészségügy, aminek most azzal is meg kell küzdenie, hogy a kormány emelt szintű készültséget rendelt el. Nehezíti az egészségügy működését az is, hogy mostantól csak a sürgős, életveszélyes eseteket látják el.

Leállították a tervezett beavatkozásokat

Akárcsak 2020 tavaszán, a kormány a harmadik hullám idején is leállította a tervezett beavatkozásokat, így mostantól csak a sürgős, életveszélyes eseteket látják el. Kórházi vezetők pedig arról számoltak be a Népszavának, hogy a műtőket, és azzal a nemrég újraindított egynapos ellátásokat is leállították. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Emelt szintű készültség

Mint megírtuk, Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban jelentette be, hogy a romló járványügyi adatok miatt ismét életbe lép a kórházakban a vezénylés. Ennek értelmében visszahozzák a tavaly áprilisi és novemberi emelt szintű készültséget.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem vesznek fel új betegeket

A lapnak nyilatkozó orvosok elmondták, hogy az emelt szintű készültség idején nem fognak hazaküldeni betegeket, viszont újakat nem vesznek fel. Az orvosokat, nővéreket sorra vonják be a koronavírusos betegek ellátásába.

Fogynak az ágyak

A kórházak többségében még bőven vannak kórházi ágyak, viszont ezek ütemesen telnek. A lap információi szerint azonban a Dél-Pesti Centrumkórház, az Országos Korányi és Pulmonológiai Intézet, a Szent János, valamint a Jahn Ferenc kórház intenzív osztályain már alig van szabad hely.

Romló adatok

A fokozott készültségre és az átvezénylése azért is van szükség a kormány szerint, mert az adatok nem túl rózsásak: a legfrissebb adatok szerint 4668 új fertőzött, és 123 beteg halt meg a koronavírus szövődményei miatt. 451 ember van lélegeztetőgépen, és 5027 ember van kórházban, „a helyzet drámaian romlik”  – nyilatkozta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban.

Ennyi ágy van összesen

Orbán Viktor közlése szerint a szabad kórházi ágyak száma összesen 15.831, ebből pedig 2296 olyan ágy van, amely mellett van lélegeztetőgép is. Egyébként a miniszterelnök is arra számít, hogy a következő két-három hétben drasztikusan nőni fog a fertőzöttek száma, ezzel pedig az egészségügy terhelése is.

Vírusvariánsok miatt tombol a járvány

A koronavírus-járvány helyzete azért is indulhatott romlásnak, mert a brit és a dél-afrikai vírusvariánst is kimutatták Magyarországon. A szakértők szerint ezek az új mutációk nagyobb veszélyt jelentenek a szervezetünkre. Ráadásul a vírusmutációk nemcsak könnyebben fertőznek, de súlyosabb megbetegedést is okozhatnak.

Meghosszabbították a bevándorlási válsághelyzetet is

Szombaton jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy a kormány elrendelte a bevándorlási válsághelyzetet, és meghosszabbította újabb fél évvel a készültséget, amit egyébként 2016 márciusa óta fenntart. A kormány évek óta meghosszabbítja a speciális korlátozást, de kérdés, hogy miért, hiszen az illegális bevándorlás statisztikái az utóbbi időkben jelentősen mérséklődtek.

Bértámogatásról is döntöttek

A kormány a szombati napon arról is döntött, hogy azoknál a munkaadóknál, akik a mostani rendelet hatálybalépése előtt benyújtották a kérelmüket, a bértámogatás teljes időtartamra külön kérelem nélkül meghosszabbodik. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Védőoltás Forrás: MTI/Mészáros János