A Pfizer ügyvezető igazgatója szerint a védelem fenntartása érdekében várhatóan egy éven belül újra oltani kell az embereket és az influenzához hasonlóan évente kell megismételni a koronavírus-elleni védőoltást. Jelentősen átalakulhat az életünk.
Újabb dózisra lesz szükség
A Pfizer vezére, Albert Bourla szerint valószínű, hogy azoknak, akik kaptak koronavírus elleni vakcinát, egy éven belül újabb adag megerősítő dózisra lehet szükségük, aztán pedig évenkénti oltásra – számol be a hírről a The Wall Street Journal. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Minden évben be kell adni
Az eseményen beszélt arról Albert Bourla, a Pfizer vezére, hogy a koronavírus is egy olyan járvány, amelyhez vélhetően minden évben szükség lesz a vakcina beadására. Sőt, szerinte az a valószínű, hogy akik már beoltották magukat, azoknak egy éven belül újabb oltásra lehet szükségük, azt követően pedig évenkénti oltásra – írja a Portfolio.
Olyan, mint az influenza
A Pfizer elnöke szerint a koronavírus jobban hasonlít az influenza vírusra, mint a gyermekbénulás vírusra. Az utóbbi esetében egy oltás is elég az egész életre szóló védettséghez. Közben most kaszálják el az AstraZeneca és a Johnson&Johnson oltóanyagait a fejlett világban – teszi hozzá az Erste Befektetési Zrt. elemzője.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Mutációk még kérdésesek
Abban a szakértők is egyetértenek, hogy szükség lehet új, megerősítő dózisra a koronavírus mutációk miatt, de azt egyelőre még vizsgálják, hogy melyik vakcina mennyi ideig tud és milyen mértékben védettséget adni a koronavírus enyhébb és veszélyesebb mutációival szemben.
A Pfizer-vakcina 6 hónap múlva is hatásos
A Pfizer/BioNTech vakcinája a legutóbbi közlés szerint hat hónappal a beadást követően is magas hatékonyságú. A két cég februárban kezdte el vizsgálni azt, hogy egy újabb, erősítő dózis mennyiben jelent nagyobb védettséget a vírus egyes variánsaival szemben.
Modernát is ismételni kell
A Moderna is arról számolt be legutóbb, hogy várhatóan szükség lesz egy harmadik adag vakcinára is annak érdekében, hogy nagyobb védettséget szerezzenek az emberek a mutációkkal szemben is.
Politikusok tejhatalma
A gyógyszergyártók várhatóan tehát jól járnak, mert rengeteg oltásra lesz szükség. Nagy kérdés, hogy ez emberek szabadságjogait lassan egy éve korlátozó vírus mennyire formálja át az életünket és mennyire kapnak majd rá a politikusok arra, hogy a vírusra, vészhelyzetre hivatkozva gyakorlatilag tejhatalmat élveznek számos országban.
Vakcina a patikában
Ezzel együtt az is nagy kérdés, hogy a vakcinát be lehet-e majd szerezni a patikákban, hogy aki szeretné, bármikor beadathassa magának, és persze az is nagy kérdés, hogy a vakcinát egyáltalán nem kérő sok millió ember megbetegedése mennyire terheli majd le folyamatosan az egészségügyi ellátórendszereket.
Átalakul az életünk
A koronavírus úgy tűnik valóban jelentősen átalakítja az emberek életét, az új kihívásokra a kormányoknak, politikusoknak is reagálniuk kell, hiszen egy egész világot nem lehet örökre karanténba zárni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép forrása: MTI/Krizsán Csaba