A napokban elkezdődhet az aláírásgyűjtés azért, hogy az országgyűlési választásokkal egy időben a nép dönthessen a Diákváros megépüléséről és az álláskeresési járadék időszakának meghosszabbításáról – írta Karácsony Gergely főpolgármester szerdán Facebook-oldalán a Kúria határozatára reagálva.

Problémák, amikről beszélni kell

„Az Orbán-kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva nem engedte, hogy népszavazást lehessen kezdeményezni. Júliusban jelent meg egy kormányhatározat, amely ezt lehetővé tette, akkor azonnal a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordultam, és öt kérdésben népszavazást kezdeményeztem, hogy megmutassuk a hatalomnak, vannak valódi problémák, amelyekről beszélnünk kell” – írja posztjában a főpolgármester. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elkezdődhet az aláírásgyűjtés

A bejegyzésből kiderül, hogy az öt kérdésből kettőt átengedett a Kúria, ami azt jelenti, hogy „a napokban elkezdődhet az aláírásgyűjtés azért, hogy az országgyűlési választásokkal egyidőben a nép dönthessen a Diákváros megépüléséről és az álláskeresési járadék időszakának meghosszabbításáról.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ez is érdekelhet:

Nem fogják engedni

Karácsony Gergely a posztban azt írja: „Nem fogjuk engedni, hogy a kormány kínai elitegyetemet építsen a megfizethető lakhatást biztosító Diákváros helyére, ehhez pedig népszavazásra van szükség, hogy végre tisztán lásson a hatalom, az embereknek nem kínai érdekeket kiszolgáló, adófizetőket eladósító beruházásokra van szüksége, hanem megfizethető kollégiumra a gyermekeik számára.”

Kapcsolódó:

Az álláskeresési járadék kérdése

Továbbá így fogalmaz: „Az álláskeresési járadék Európában egyedülálló módon, jelenleg csupán három hónapig jár minden magyar embernek, ez a válságban, mikor emberek önhibájukon kívül váltak munkanélkülivé egyszerűen elfogadhatatlan.”

Oligarcha haverok

„Orbánék semmit nem tettek azért, hogy segítsék a bajbajutottakat, az állami támogatásokat legfeljebb az oligarcha haverok kapták, nem a vállalkozások és a munkavállalók. Most tavasszal erről is véleményt mondhatunk. Egy-két napon belül átvesszük az íveket, és még az idén összegyűjtünk 200 ezer aláírást, hogy véleményt mondhassunk a jövőnkről.”

Kiváló lehetőség

„A népszavazás intézménye nem arra való, hogy Orbán Viktor kamu-kérdésekkel uszítsa egymásnak az embereket, a nép szava nem az ő szava. Ez egy kiváló lehetőség arra, hogy az ellenzék ismét ott legyen az utcákon, és közösen, akár az előválasztás idején megmutassa erejét. Embert próbáló feladat lesz még idén összegyűjteni ezeket az aláírásokat, de nem lehetetlen. Ehhez persze mindenkire szükség lesz, hamarosan elmondjuk, hogyan tudtok segíteni. Ne hagyjuk, hogy Orbánék elvegyék a jövőnket!” – zárja a posztját a főpolgármester. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt a teljes bejegyzés:

Kiemelt kép: Karácsony Gergely – Forrás: Facebook