Június 30-ig a Szabolcs utcai ingatlanban maradhat a fővárosi hajléktalankórház „a kialakult helyzetre” tekintettel – írta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a főpolgármesternek címzett, az MTI-hez szerdán eljuttatott válaszlevelében, amelyben Mager Andrea felhívta Karácsony Gergely figyelmét: már kilenc hónappal ezelőtt jelezték neki, hogy az intézmény bérleti jogviszonya megszűnik.

Az ügy háttere

Mint ismert és ahogyan arról a BudapetsKörnyéke.hu agglomerációs hírportál is beszámolt a napokban Karácsony Gergely a közösségi oldalán fakadt ki a hajléktalankórház kapcsán, bejegyzésében ugyanis arról írt, hogy  a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egyoldalúan felmondta a bérleti szerződést a Fővárosi Önkormányzattal arra a 13. kerületi Szabolcs utcai ingatlanra, melyben jelenleg a a hajléktalan embereket ellátó kórházat működteti a főváros. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.

Karácsony Gergely kereste meg levélben a miniszter asszonyt

Karácson Gergely levélben kereste fel tegnap Mager Andreát ezt a levelet egyébként a közösségi oldalán is közzétette, ebben többek között azt írja: „A Fővárosi Önkormányzat továbbra is a járvány elleni védekezést, a legkiszolgáltatottabb emberek ellátását, a budapesti kórházi kapacitások megóvását tekinti elsődlegesnek, ettől eltekinteni nem vagyok hajlandó, és semmilyen módon nem kívánok asszisztálni ingatlanpanamán nyerészkedő oligarchák gazdasági érdekeinek érvényesítéséhez.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A főpolgármester már tavaly júniusban jelezte, hogy aggályon a MNV döntése

„Mint azt bizonyára miniszter asszony is tudja, tavaly júniusban közöltem először a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, hogy súlyosan aggályosnak tartom a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő döntését a hajléktalan kórház bérleti szerződésének felmondásáról. Álláspontomat az elmúlt kilenc hónapban több alkalommal kifejtettem Önnek, a kormány több tagjának és a miniszterelnöknek is. Nem mást kértem, csak azt, amire tomboló járvány idején a legnagyobb szükség lenne minden döntéshozó részéről: emberséget, együttérzést, szolidaritást. Egészen elképesztőnek tartom, hogy a kormányzat ehelyett kormányközeli oligarchák milliárdos ingatlanbizniszét kívánja segíteni.”

Együttműködést vár

Az ügyben tehát kedden fordult Mager Andreához a főpolgármester, aki együttműködést vár a kormánytól az intézmény méltó elhelyezése érdekében. Karácsony Gergely – a Főpolgármesteri Hivatal által az MTI-hez is eljuttatott, Mager Andreának küldött – levelében kiemelte: a fővárosi hajléktalankórház a helyén marad, „onnan a járványhelyzet lecsengéséig, illetve addig, ameddig a kormány nem ajánl alkalmas csereingatlant, az ellátottaknak méltó elhelyezést a 13. kerületi Szabolcs utcai épület helyett, el nem költözik”.

Itt a teljes poszt:

Június végéig maradhatnak

A miniszter asszony a fentiekre reagálva most közölte, ha a főpolgármester hivatalosan, írásban jelzi felé az igényét, akkor biztosíthatja arról, hogy a hajléktalanellátó június 30-ig az ingatlanban maradhat.

Állítólag értesítették Karácsony Gergelyt  

Június 30-án több mint egy éve lesz, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. értesítette Karácsony Gergelyt, hogy intézkednie kell az ügyben – mutatott rá Mager Andrea, majd úgy fogalmazott: „nem feltételezhetem, hogy ennyi idő nem elégséges arra, hogy egy Önnek ennyire fontos helyzetet megoldjon”.

Ezt mondja a tárca nélküli miniszter az ügy kapcsán

A tárca nélküli miniszter a levélben emlékeztetett, az MNV 2020. június 2-án értesítette a fővárosi önkormányzatot arról, hogy a Szabolcs utcai kórház néven ismertté vált, de a Vágány utca 2-6. szám alatt található, több épületből álló ingatlanegyüttes állami célú feladatok ellátása érdekében történő hasznosítását készíti elő.

Felújítás szükséges

Az ingatlanegyüttes egységes hasznosítását az indokolja, hogy – amint az Karácsony Gergely előtt is nyilvánvalóan ismert – az épületek többsége hosszú idő óta használaton kívül áll, állapotuk leromlott, így az épületek felújítása szükségessé vált – írta.

Valótlan állítások?

Mager Andrea közölte, a kormány döntése alapján a megújult, korszerű épületegyüttesbe a jövőben is egészségügyi intézmények kerülnek majd, azonban nem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) költözne a Szabolcs utcai ingatlankomplexum azon épületébe, amelyben a hajléktalan-ellátóhely található. Az OGYÉI egy jelenleg üresen, felújítás alatt álló épületbe költözik majd – jegyezte meg.

Ingatlanmutyi?

Ezzel szemben Karácsony Gergely szerint egy fideszes ingatlanmutyi miatt kell megszüntetni a fővárosi hajléktalan kórházat.

Visszavenné az állam az épületet

Az ügy előzménye, hogy március 28-án arról írt a Magyar Nemzet, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet helyezhetik el a Szabolcs utcai hajléktalan kórház épületében. A lap szerint azért született meg ez a döntés, hogy az intézet a legmodernebb, 21. századi körülmények között végezhesse feladatait. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi tájékoztatása szerint a fővárost kilenc hónappal ezelőtt értesítették arról, hogy a Szabolcs utcai intézmény bérleti jogviszonya meg fog szűnni – írta a lap.

Lakájmédia buktatta le a kormányt

„Kivételesen a saját lakájmédiája buktatta le a kormányt: a Magyar Nemzet ugyanis megírta, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnek kell az az épület, amelyben ma a főváros hajléktalan kórháza működik.” – írja a főpolgármester, majd így folytatja:

Gyanúsan olcsón eladták

„Azt már nem tették hozzá, hogy az intézetnek azért kell kiköltöznie a Budapest belvárosában lévő székhelyéből, mert azt a kormány gyanúsan olcsón eladta egy Habony Áprádhoz köthető vevőnek.” – állítja a főpolgármester.

Időben jelezték, hogy megszűnik a bérleti jogviszony?

Mager Andrea mindezekkel ellentmondsában felhívta Karácsony Gergely figyelmét arra is: az MNV már 9 hónappal ezelőtt, 3 hónappal a tényleges felmondási idő kezdete előtt jelezte neki, hogy a bérleti jogviszony megszűnik. „Legutóbbi levelében Ön a tomboló járványra hivatkozik, miközben a bérleti jogviszony megszüntetéséről bőven abban az időszakban értesült, amikor véget ért a járvány első hulláma és megszűnt a veszélyhelyzet” – írta a tárca nélküli miniszter, hozzátéve: Karácsony Gergely az együttműködés hiányával is vádolja a kormányt, „miközben az elmúlt háromnegyed évben a levelezésen kívül saját hatáskörében érdemi lépéseket nem tett a helyzet megoldása érdekében”.

Tehetett volna valamit a fővárosi önkormányzat

A fővárosi önkormányzatnak tehát az értesítéstől számítva mintegy 9 hónap állt rendelkezésére, hogy az ingatlanban folytatott egészségügyi szolgáltatás ellátását más módon szervezze meg, de nem tették – állítja a miniszer asszony.

Keresték Karácsonyt, de nem jött válasz

Mager Andrea arra is emlékeztette Karácsony Gergelyt, hogy az MNV februárban – különös tekintettel a járványhelyzetre és a téli időszakra – felajánlott egy új, április 30-ig tartó bérleti szerződést. Az MNV az általa aláírt szerződést elküldte a fővárosnak, azonban erre az ajánlatra „a mai napig nem érkezett válasz” – közölte.

Nem tett valódi lépéseket a főpolgármester?

A tárca nélküli miniszter úgy fogalmazott: így elmondható, hogy az embertelenséggel és érzéketlenséggel vádolt állam önszántából, egyoldalú vállalással jelenleg is biztosítja a hajléktalan-ellátó működését, „miközben Ön valódi lépéseket továbbra sem tesz”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely – Forrás: RTL Klub