A parkolási helyzet hétvégenként egyre tarthatatlanabb Szentendrén, a járvány ellenére nagy a tömeg a városban. A díjmentes várakozásra vonatkozó kormányrendelet még nagyobb káoszt teremtett. Sokan úgy gondolják, ha már díjmentes a várakozás, akkor az egyben „szabálymentest” is jelent, nincs kellő visszatartó ereje a közlekedési szabálysértési bírságnak, ezért Szentendrén bevezetik a kerékbilincselést április 9-től. Korábban a 13. kerületben sokba került levetetni a kerékbilincset az autóról.

Előkerül a kerékbilincs

A város hétvégi forgalmát nem csökkentette a járványhelyzet, és a várokozás díjmentessé tétele csak tovább rontott a helyzeten. Ezért más, turisták által kedvelt települések, kerületek tapasztalatai alapján Szentendrén is bevezetik a kerékbilincs alkalmazását – írják a Szentendrei Önkormányzat szerkesztőségünknek küldött közleményében. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.

Félnek tőle az autósok

Hozzáteszik: Ahol alkalmazzák a kerékbilincset, ott jelentősen csökkent a megállási és a várakozási szabályok megsértése miatt indult eljárások száma.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Minden szabálytalanul parkoló autóra ráteszik

A kerékbilincs elhelyezését a Szentendrei Rendészeti Igazgatóság minden olyan esetben alkalmazni fogja, amikor a közterületen szabálytalanul parkol a gépjármű. A jogszabályi előírásoknak megfelelően csak olyan esetben alkalmazzák a bilincselést, ami nem okoz balesetveszélyt és nem akadályozza a forgalmat.

Na itt kell nagyon figyelni!

A városban kiemelten figyelemmel kísérik például a HÉV-állomás parkosított területét, a Postás strandot és környékét, a parkokat, a zöldterületen várakozást (például Czóbel, Kerényi park), a Duna korzón, a kaviccsal felszórt sávon történő parkolást, és általában a nagy turista forgalmú helyeket.

Nem jelzi majd tábla

Kerékbilincsre figyelmeztető táblákat nem helyeznek ki, mert több mint 100 darabra lenne szükség, és ennek tetemes a költsége, amire most nincs kerete a városnak. Egyébként a jogszabály nem írja elő kötelezően a figyelmeztető táblák elhelyezését.

Már rég megvették a bilincseket

A közleményben hangsúlyozzák: Már az előző városvezetés is tervezte a kerékbilincs alkalmazásának bevezetését, és be is szerezték a szükséges eszközöket, de ennek alkalmazására eddig nem került sor, bár korábban is sok problémát okoztak a közlekedési szabálysértések, a megállási, várokozási szabályok megszegése.

Városvédő intézkedés

A városvezetés és a Szentendrei Rendészeti Igazgatóság úgy gondolja, hogy a kerékbilincs alkalmazása városvédő intézkedés, mert már nem csak arról van szó, hogy az épített és a parkosított területeket kell megvédeni, hanem a szentendreiek mindennapi életvitelét is biztosítani kell.

Nem lehet közlekedni a járdán

Némely napokon már a járdákon sem lehet közlekedni, vagy gyakran a saját ingatlanjukba sem jutnak be a lakók a szabálytalanul parkoló autók miatt. A szentendrei Városháza bízik abban, hogy más településekhez hasonlóan, Szentendrén is visszatartó erővel bír majd a kerékbilincs alkalmazása.

Tetemes bírság

Szentendre hivatalos oldalán nem találtunk információt arra vonatkozóan, hogy mennyibe kerül majd a kerékbilincs eltávolítása. 2018-ban a 13. kerületben 11.500 forintot kellett fizetni a bilincs eltávolításáért. Ha 48 órán belül ezt nem kérte a tulajdonos, elszállították az autót, amely 17 ezer forintos többletköltséget jelentett, az autó tárolása pedig naponta további 1200 forinttal növelte az autó tulajdonosának költségeit. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.

Kiemelt kép: Parkoló autók Szentendrén – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/Nagy Tamás