Az egyik 20. kerületi McDonald’s étterem parkolójában életveszélyesen megsebesítettek egy férfit hétfő este. A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói 24 órán belül hat feltételezett elkövetőt fogtak el.

Balhé a parkolóban

Két embert megvertek, egyiküket egy bajonettel meg is szúrta egy társaság egyik tagja június 17-én 20 óra 30 perc körül Budapest 20. kerületében, a Széchenyi utcában a Meki parkolójában. A megszúrt 35 éves férfi életveszélyes állapotban került kórházba, társát könnyű sérülésekkel látták el. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Egy nő miatt vesztek össze

A nyomozás eddigi adatai szerint a verekedés nem spontán alakult ki. Az egyik későbbi sértett kezdeményezte a találkozót a gyorsétterem parkolójában 27 éves haragosával, hogy konfliktusukat – amely egy nő miatt alakult ki – tettleg rendezzék.

36 éves férfit szúrtak meg 

A 36 éves sértett egy barátját hozta magával, őt szúrták meg később, míg ellenlábasa többedmagával érkezett, és a két társaság azonnal egymásnak esett.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Elmenekültek

Az elkövetők autókkal menekültek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya életveszélyt okozó testi sértés és csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt indított nyomozást. Hat feltételezett elkövetőt 24 órán belül azonosítottak és elfogtak – egyikük önként jelentkezett a rendőrségen.

Letartóztatás

A BRFK nyomozói a hat feltételezett elkövetőt június 18-án gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat. Pontos szerepük tisztázása a nyomozás további feladata. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Ebben a parkolóban történt a késelés – Forrás GoogleStreetview