A kutyabarátok egy része nem kötelezi el magát egyetlen fajta mellett, amikor az új bundás családtag kiválasztására kerül a sor. Az első kritérium viszont általában az, hogy kisebb vagy nagyobb testű legyen a kiszemelt állat. 

Afelett azonban nem szabad elsiklani, hogy a méret csak egyetlen tényező, ami mellett sok más dolgot is figyelembe kell venni.

Tévhit: “A kistestű kutyák lakásba valók, és kevesebbet kell rájuk költeni.”

Sokak számára ezek a leggyakoribb érvek az apróbb méretű kutyusok mellett. A “kisebb kutya kisebb gond” alapelv azonban közel sem minden helyzetben állja meg a helyét. Kezdjük ott, hogy nem minden kisebb testű kutyus érzi jól magát egy városi lakásban.

Igaz, hogy például a csivavák, yorkie-k, palotapincsik tipikus “szobacirkálóak”, akiket akár egy garzonban is gond nélkül lehet tartani, viszont ugyanez nem mondható el például a pulikról vagy a foxterrierekről, amelyeknek a méretük ellenére óriási a mozgásigényük. 

A puli ugyanis terelőkutya, a foxi pedig vadászkutya, tehát igénylik a rengeteg szabadban töltött időt, és az egész napos rohangálást. Ezt nem pótolja a napi többszöri séta sem, ha egyébként pár négyzetméteren kell élniük.

Az sem feltétlenül fedi a valóságot, hogy egy kisebb kutya tartása anyagilag kedvezőbb. Igaz, hogy kevesebbet eszik, ha viszont a szőre hosszú, akkor rendszeresen kutyakozmetikushoz kell vinni, illetve lehetnek olyan fajtaspecifikus betegségei, melyek rendszeresen visszatérnek, és gyakori kezelést igényelnek. Ezekkel a költségekkel is számolni kell!

Újabb tévhit: “A nagytestű kutyáknak kint van a helyük, a házőrzés a dolguk.”

Ez szintén erős általánosítás. Bár sajnos ma is látni olyan ebeket, akik az udvarban, rövid láncra verve élik le nyomorúságos életüket, viszont szerencsére egyre gyakoribb, hogy a nagytestű kutyákat is családtagként kezelik. Hisz egy tekintélyes méretű ebnek is szüksége van törődésre és szeretetre. 

Természetesen ezeknek a kutyusoknak jóval nagyobb az étvágya, ezért csak akkor ajánlott nagyobb testű fajtát tartani, ha biztosítható számára a megfelelő mennyiségű és összetételű eledel.

Az állatnak ugyanis házi koszt helyett prémiumminőségű tápra van szüksége, a Petguru weboldalán található kutyaeledelek között pedig biztosan megtaláljuk a legmegfelelőbbet. 

A minőségi eledel ellátja a kutyát a szükséges tápanyagokkal, energikusabbá teszi, és számos betegség is megelőzhető ilyen módon. Egy méretes ebnél a havi adagnak jelentős költsége lehet, de a tápon semmiképp sem ajánlott spórolni. 

A nagytestű kutyák közül sem mindegyik alkalmas csak kinti tartásra, az óriási német dog például ragaszkodó természete és rövid szőre miatt sokkal jobban érzi magát a gazdája mellett a kanapén, mint magányosan egy rideg kutyaólban. 

Konklúzió

Kutyát sosem csak a méret alapján választunk! Minden fajtának megvannak a sajátos igényei, melyek alapján egy kistestű eb is lehet kinti, és egy nagyobb testű is benti. 

Keverékek esetén az előző gazda vagy a menhely dolgozói segíthetnek, hisz ismerik az állat jellemét, ugyanis azt se feledjük el, hogy minden kutya külön egyéniség! 

Ez a cikk szponzorált tartalom. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát. A hivatalos mérések szerint a BudaPestkörnyéke.hu hírportált a forgalmas napokon 340.000 ember olvassa!