Itt a BudapestKörnyéke.hu oldalán is beszámoltunk róla, hogy 37 éves korában meghalt a Megasztár egykori felfedezettje, Kandech Evelyne. Az énekesnő halálhíréről Tóth Vera számolt be, kiderült Evelyne hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el.

Barátai most tiszta vizet öntöttek a pohárba

Az énekesnőről most három közeli barátja nyilatkozott a Blikknek, akik az utolsó pillanatig Evelyne mellett voltak. A barátok most azért keresték meg a lapot, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba Evelyne utolsó éveivel, illetve halálával kapcsolatban, ugyanis mint mondják az utóbbi időszakban több olyan tartalom is megjelent, ami valótlant állított és, amiket rengeteg sajtóorgánum átvett. Ezek rendre arról szóltak, hogy Evelyne magányosan és egyedül halt meg, a barátok azonban azt mondják ez nem igaz. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nagyon szerették

A egyik közeli barát elmondása szerint ugyanis egymásnak adták a kilincset a kórházban, nagyon szerették az énekesnőt. A barát, Kristóf arról is beszélt hogy először két évvel ezelőtt diagnosztizálták a lánynál a rákot, aki aztán hősiesen harcolt a gyilkos kórral, ám végül nem győzhetett.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Több mint két éve derült ki, hogy beteg

„Több mint két éve derült ki a betegsége, amely a közelmúltban gyógyíthatatlan stádiumba lépett. Először egy éven keresztül járt kezelésekre, amelyekkel sikerült elérni egy olyan állapotot, amellyel élni tudott. A rák nem tűnt el soha, de nem volt rosszul, élte az életét” – mondta a lapnak a fiatalember, aki 2010 óta volt Evelyne közeli barátainak az egyike, így amikor a lány két héttel ezelőtt bekerült a Kékgolyó utcai onkológiára, ő akkor is ott volt mellette.

Kísérleti kezelésben bízott

Elmondta, a műtét is szóba került, de aztán kiderült, ez nem volt járható út, éppen ezért Evelyne jelentkezett egy kísérleti kezelésre, amitől nagyon sokat remélt. ” Együtt töltöttük ki a papírokat, de sajnos a kezelést már nem kezdhette el. Nagyon gyorsan fordult rosszra minden… Senki nem számított erre, ő sem. A kórházba kerülése előtt három nappal még új vállalkozás indítását tervezte. Voltak kisebb földjei Pécs környékén, ezeken szeretett volna biogazdálkodással foglalkozni.”

A fővárosban temetik el

A barátok azt is elmondták, hogy bár Evelyne pécsi születésű volt, az élete a fővároshoz kötötte, így azt szerette volna, ha itt helyezik végső nyugalomra. Kristóf arról is beszélt, hogy a lánynak nagyon fontos volt a Sierra Leonéban élő édesapja Ahmed. „Keveset kommunikáltak, de annak ellenére hogy életükben mindössze egyszer találkoztak, fontos volt neki az apukája. A temetésről a a család magyar és afrikai részével is folyamatosan egyeztetünk” – mondta el a férfi, aki azt szeretné, ha tudná mindenki, Evelynet nagyon sokan szerették, mellette álltak, ő pedig sosem adta fel.

Így búcsúzott Tóth Vera

A két énekesnő még a Megasztárban ismerkedett meg egymással, az első szériát Vera nyerte meg, Evelyne pedig a negyedik helyen végzett. Vera a posztjában így búcsúzott: „Drága Evelyne…Énekeld tovább az angyalokkal a Csillagdalt…Nyugodjék békében örökké lázadó lelked…Kandech Evelyne élt 37 évet. Döbbenet.” 

A zene volt az élete

Kandech Evelyne 1984-ben született, édesapja Sierra Leone-i. Ének-zene tagozatos általános iskolába járt, gyerekként kórusokban énekelt, csellón tanult játszani. A középiskola után a Pécsi Tudományegyetem teológia szakára nyert felvételt.

4. helyen végzett

Evelyne 2003-ban Pécsről indult, Tóth Verával együtt a Megasztár első szériájában szerepelt. A tehetségkutató műsor döntőjébe az Asian Dub Foundation 1000 Mirrors c. számával jutott be. A 8. döntőben Ganxsta Zolee-val énekelt duettet, I’m real címmel. A 4. helyig sikerült eljutnia. Számos sikeres válogatáslemezen is közreműködő. Például Best of Megasztár, vagy a Megasztárok karácsonya.

20 évesen találkozott az édesapjával

Húszéves korában, életében először ölelhette át édesapját. A Megasztár egykori döntőse öt hónapnyi szervezőmunka után Vujity Tvrtkóval utazott a világ legszegényebb országába, Sierra Leonéba. A küldetés sikerrel zárult, és a fiatal énekesnőt vendégül látta a felkutatott Ahmed Brahim Kandech családja.

Kapcsolódó:

Legnagyobb álma teljesült

Vujity Tvrtko és Evelyn többszáz e-mail, telefon és fax után indult útnak Afrikába. A fiatal énekesnő leküzdötte félelmét, és repülőgépre szállt, hogy teljesülhessen élete legnagyobb álma: láthassa végre édesapját és féltestvéreit. 

Magyarul szólt hozzá apja

“Mindketten könnyeztünk. Nem bírtam megállni, és a nyakába ugrottam. Először furcsa volt, amikor édesapám magyarul szólt hozzám. Megállás nélkül bombázott a kérdéseivel: kérdezett édesanyámról és az itthoni életemről. Úgy éreztem, ott, abban a pillanatban mindent azonnal tudni akar” – monda a találkozó után Evelyne.

Beteg gyerekeknek gyűjtött pénzt

Evelyne életének utolsó évében elvállalta a Szikra Tábor nagyköveti posztját, és azért küzdött, hogy összegyűljön akkora összeg, mely 60 autista gyermek nyaraltatásához elég. Evelyne Facebookon is ösztönözte az embereket az adománygyűjtésre. “Hálás vagyok és megtisztelve érzem magam, hogy ennek a fantasztikus kezdeményezésnek lehetek idén a nagykövete! Legrégibb és egyben legjobb pécsi barátnőm jóvoltából, szeretném veletek is megosztani, ezt a mozgalmat! Kérlek segíts egy megosztással, vagy lájkkal, ha érdemesnek találod! Adjuk össze!” A két énekesnő még a Megasztárban ismerkedett meg egymással, az első szériát Vera nyerte meg, Evelyne pedig a negyedik helyen végzett. Vera a posztjában így búcsúzott: „Drága Evelyne…Énekeld tovább az angyalokkal a Csillagdalt…Nyugodjék békében örökké lázadó lelked…Kandech Evelyne élt 37 évet. Döbbenet.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Kandech Evelyne