Büntetőeljárást indított a rendőrség a Magyarkútnál kisiklott vonat ügyében. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a 24.hu-nak azt mondta, hogy a Váci Rendőrkapitányság közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Kát vasutas megsérült
Pénteken siklott ki egy motorkocsi Magyarkútnál, a vonaton 20-an utaztak, 2 vasutas megsérült. Hegyi Zsolt MÁV-vezér Facebook-oldalán azt írta korábban, hogy egyikük pénztárosként, másikuk pedig jegyvizsgálóként dolgozik a MÁV-csoportnál. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Életveszélyes pályaszakasz
A 444.hu azt írta, pályamester már korábban jelezte, hogy baj lehet a Vác-Balassagyarmat vonalon, mégsem állították le a vonatközlekedést. Pár hónappal ezelőtt egy fotó is készül a szörnyű állapotú sínről. A baleset után pedig egy videót rögzítettek a helyszínen, ezen is látszik, hogy szinte életveszélyes állapotban van a vasúti pálya. A videót cikkünk végén tudod megnézni.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Hónapokkal ezelőtt így nézett ki a pályaszakasz

Vizsgálat indult
. Lázár János építési és közlekedési miniszter a baleset után azt írta a közösségi oldalán, hogy minden részletre kiterjedő, szigorú és őszinte vizsgálatot kért a MÁV vezetésétől, mert tudni akarja, hogy pálya- vagy járműhiba, emberi mulasztás vagy ezek együttese okozták-e a balesetet.
Lázár szerint pánikkeltés zajlik
Úgy fogalmazott: hazug és szemét dolog a magyarkúti baleset kapcsán általában aláásni a MÁV-val kapcsolatos közbizalmat. Lázár János szerint nincs helye a pánikkeltésnek, ugyanakkor elismerte, hogy valóban siralmas állapotban van a balassagyarmati vasúti pálya.
Leállított fejlesztések
Magyar Péter nem sokkal később azonnali távozásra szólította fel a minisztert . Azt írta ugyancsak a közösségi oldalán, hogy a pályamester többször is kérte korábban a vonatkisiklással érintett vasúti pálya ideiglenes lezárását a veszélyhelyzet elhárításáig, de nem hallgattak rá. A Tisza Párt elnöke azt írta, Lázár János minden vasúti fejlesztést leállított 2022-ben, és számtalan szakembert eltávolított a MÁV-tól. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
A baleset után készült videó
Kiemelt kép: a kisiklott vonat – Forrás: MÁV

