Óvatosan és fokozatosan kell nyitni az oktatásban is – jelentette ki Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján. Elmondta: ha egy szülő nem akarja óvodába, vagy iskolába küldeni a gyermekét, arra lehetősége van, de azért ez nem ilyen egyszerű, mondjuk a részleteket.

Az igazgató engedélyezi a távolmaradást

Maruzsa Zoltán, a köznevelésért felelős államtitkár csütörtökön elmondta, ha egy szülő nem akarja óvodába, vagy iskolába küldeni a gyermekét, arra lehetősége van, a távolmaradást az intézményvezetők engedélyezhetik. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nincs digitális oktatás, ahol suliba járnak a gyerekek

Az államtitkár hangsúlyozta: az nem várható el a pedagógusoktól, hogy a jelenléti oktatás mellett digitális oktatást is tartsanak, mert technikailag nem kivitelezhető. Hozzátette, hogy aki a tanév során 250 óránál többet hiányzik, az év végén osztályozó vizsgát tehet a tantestület döntése alapján.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hiányzás-matek szülőknek

A kormányrendelet alapján a vakáció június 15-én kezdődik, vagyis április 19-i nyitástól 9 hétre. Ha egy kisiskolásnak napi hat órája van, akkor az 270 óra hiányzást jelent. Vagyis ha egyáltalán nem akarja a szülő suliba vinni a gyermekét, akkor osztályozó vizsgát kell majd tennie, ha viszont még várna pár hetet és csak május közepén engedné iskolába a gyereket, nem kell attól tartania, hogy felhasználja az államtitkár által jelzett 250 órányi hiányzást, tehát még nyugodtan maradhat otthon a gyerek.

Fokozatos nyitás

Április 19-én az óvodákban és az általános iskolák alsó tagozatán indul el a jelenléti oktatás, a felső tagozaton és a középiskolákban pedig május 10-től. A fokozatos nyitásra több okot is megjelölt Maruzsa Zoltán: egyrészt jól halad a lakosság oltása, javulnak a járványügyi adatok, másrészt a regisztrált pedagógusokat beoltották.

Pedagógusok oltása

A pedagógusok oltásáról elmondta, hogy vasárnapig 155 306 embert oltottak be, a szakképzéssel és a bölcsődei dolgozókkal együtt pedig kétszázezer a beoltottak száma. Április 1-től két körben, mindenkit behívtak, akik az oltást igényelte. Akik nem tudtak megjelenni, vagy hibás adatot adtak meg a regisztráció során, azokat pót időpontokban hívták be.

Nem lettek járványgócok a bölcsikből

Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a köznevelés fokozatos nyitásának érvei közé tartozik az is, hogy a március 8-tól nyitva lévő bölcsődék esetében jók a tapasztalatok, járványgócok nem alakultak ki. A jelenléti oktatás azért az óvodákban és az általános iskolák alsó tagozatán kezdődik.

Csak minden tizedik gyerek jár oviba

A nyitási folyamattal egyre több szülő tér vissza a munkahelyre, amellyel a jelenleg gyermekfelügyeletet ellátó intézményekben is nő a gyermekek száma – mondta, hozzátéve, hogy szerdán a gyermekek 11 százaléka volt jelen az óvodákban.

Saját csoport

Kiemelte azt is, hogy az óvodások jelenleg vegyes csoportokban, jellemzően naponta más-más óvodapedagógus felügyelete alatt vannak. A visszaállástól azt várják, hogy minden óvodás a saját csoportjába kerül, saját óvodapedagógusa mellé, amely növeli a biztonságot.

A gyerekek felére számítanak az első körben

A korábbi tapasztalatok szerint a gyermekek fele, kétharmada tér vissza első körben az intézményekbe – mondta Maruzsa Zoltán. Ezzel kapcsolatban arra kérte a nevelés szervezőit, hogy lehetőség szerint ne vegyes csoportokat alakítsanak ki április 19-től, még akkor sem, ha kevesebb gyermeket visznek vissza az óvodákba.

Nem hatékony alsóban a digitális oktatás

Az általános iskolák alsó tagozatán elinduló jelenléti oktatásról azt mondta: amellett, hogy a szaktanári rendszer hiánya miatt a tanulók egy osztályban vannak, jelentős érv az is, hogy a digitális oktatás ebben a korosztályban hatékony a legkevésbé.

Kevésbé fogékonyak a vírusra

Emellett a gyermekek továbbra is kevésbé fogékonyak a vírusra, az adatok alapján az óvodás és alsó tagozatos gyermekeknél még alacsonyabb a fertőzés aránya: alsó tagozaton fele, harmada volt, mint a felső tagozaton – mondta, hozzáfűzve, hogy a középiskolákban a tavaly novemberi adatok szerint három-négyszeres volt a fertőzés aránya.

Hómérséklet mérés

Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a szeptemberi tanévkezdéstől március 5-ig érvényes protokollhoz térnek vissza az intézmények, a változásokról minden intézmény vezetője levelet kap. Újra kötelező lesz a testhőmérséklet mérése, a fertőtlenítés és a távolságtartás érdekében bevezetett intézkedések megtartása. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció