A Budaörsi Rendőrkapitányságon indult eljárás közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két fiatalkorú fiú ellen.
A nyomozás adatai szerint a 16 éves pilisvörösvári és a 15 éves solymári fiúk 2018. július 11-én késő este egy solymári buszmegállóban felszálltak egy menetrend szerint közlekedő autóbuszra. Ezek után a jármű ajtaját kitámasztották, így az nem tudott bezáródni, a sofőrt pedig bántalmazással fenyegették.
A fenyegetést követően a 16 éves fiú ököllel arcon ütötte a buszvezetőt, majd a járműről leszálltak. Ezután újra megpróbáltak felszállni a buszra, azonban a sofőr időközben bezárta a jármű ajtóit, így a fiúk elhagyták a helyszínt. A sértett a bántalmazás következtében súlyos sérülést szenvedett – írja a Police.hu.
A budaörsi rendőrök adatgyűjtést követően azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit. A 15 éves solymári fiút 2018. július 19-én, társát pedig 2018. július 23-án hallgatták ki gyanúsítottként az üggyel összefüggésben. Ellenük a további eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: illusztráció