A tömegrendezvényeken szükség lesz, de a szállodákban, éttermekben, strandokon nem kell védettségi igazolvány, miután meglesz az 5,5 millió beoltott -többet közt ezt jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón.
Megszűnik a kötelező maszkhasználat
„Amikor az 5,5 millió beoltottat elérjük, akkor megszűnik a kötelező maszkhasználat. Nem kell védelmi igazolvány a szállodákba, a fürdőkbe, az éttermekbe és strandokon– jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Tömegrendezvények
A miniszter azt mondta, a tömegrendezvények esetében marad a védelmi igazolvány kötelezettsége, vagyis sportrendezvényeken, a koncerteken, a fesztiválokon és az éjszakai, zenés szórakozóhelyeken.
Júliustól jön a zöldkártya
Júliustól érvénybe lép az európai uniós zöldkártya, amellyel szabadon utazhatunk az EU-n belül. A kártyákat személyesen a kormányablakoknál lehet átvenni, de ki is nyomtathatók lesznek. Hétfőtől tájékoztató kampány indul a zöldkártyával kapcsolatban. Azok kaphatják meg, akik átestek a betegségen, negatív PCR-tesztet produkáltak, vagy kaptak oltást.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Dugódíj
Gulyás Gergely újságírói kérdésre azt mondta, hogy nem támogatja a dugódíj bevezetését Budapesten.
Lesz tűzijáték
Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a kormány tervez augusztus 20-ára ünnepséget, tűzijátékot is, de természetesen nem lehet megjósolni, hogyan alakul majd a járvány addig.
Blaha Lujza tér
3,5 milliárdba kerül a Blaha Lujza tér felújítás, „a lényeg, hogy újuljon meg a Blaha Lujza tér, de a késlekedés miatt lett drágább” – mondta a miniszter.
Villamosok vásárlása
2019-ben a főpolgármesteri kampányban a klimatizálás volt a legnagyobb probléma Karácsony Gergely részéről, ezért is furcsa, hogy most klimatizálatlan villamosokat vásárolnak.
Felújítanák a cirkuszt
A miniszter azt mondta, felújítják a Fővárosi Nagycirkuszt, mert a jelenlegi állapotban nem maradhat az intézmény.
Szputnyikkal is lehet majd utazni
Az utazásnak a Szputnyikkal sem lesz akadálya, nem oltásokat különböztetnek meg a zöldkártyánál, hanem országokat, és el lehet az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinákon kívül más oltóanyagokat is fogadni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: illusztráció