Százszázalékos hatékonysággal előzte meg a koronavírus-fertőzést a Moderna vakcinája a 12 és 17 év közötti serdülők körében. Stéphane Bancel, az amerikai gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója azt is elárulta a keddi közleményében, hogy a mostani eredményeket beterjesztik, és engedélyt kérnek az oltás alkalmazására a fiatalok esetében.
Jól bizonyított a Moderna
„Biztatónak tartjuk, hogy az mRNA-1273 (a Moderna vakcinája) nagyon hatékonyan megakadályozta a Covid-19 fertőzést a serdülőknél” – jelentette be az amerikai gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Engedélyt kérnek
Bancel azt is közölte, hogy a friss eredményeket június elejéig beterjesztik az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyeletének (FDA), és engedélyt kérnek a vakcina alkalmazására a fiatal korosztály esetében.
Folytatják a fejlesztéseket
„Továbbra is elkötelezettek vagyunk abban, hogy segítsünk a Covid-19 járvány megszüntetésében” – mondta a vezérigazgató.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Így zajlott a vizsgálat
A Moderna 3732 12 és 17 év közötti fiatalt vont be a vizsgálatokba, és a beoltott kamaszok egyikénél sem tapasztaltak covid-fertőzést. A vizsgálat során nem merültek fel biztonsági aggályok sem.
100 százalékos a vakcina
A gyógyszergyár tájékoztatása szerint az oltás két héttel az első dózis beadása után 93, a második dózis után pedig 100 százalékos hatékonyságúnak bizonyult.
A Pfizert már alkalmazzák
A Moderna nagy bejelentése előtt két héttel jelentették be, hogy engedélyezik a Pfizer vakcinájának alkalmazását a 12 és 15 év közötti gyermekek számára. Szakértők szerint az FDA engedélyezni fogja a Moderna vakcináját a fiatalok esetében.
Iskolakezdésre beolthatják a diákokat
A gyógyszergyár szerint a jóváhagyási folyamat akár egy hónapig is eltarthat, de a diákoknak még így is elegendő idejük lesz, hogy az iskolakezdésig beoltassák magukat.
Növeli az immunitást
Az egészségügyi szakértők szerint a nyájimmunitás azonban valószínűleg nem valósul meg emiatt az Egyesült Államokban a sok covid-variáns miatt, viszont a gyermekek vírus elleni védelme nagyban segítheti a járvány elleni védekezést az országban.
Ekkor lesz meg a nyájimmunitás
Az állami hírügynökség szerint a korábbi szakértői nyilatkozatok szerint a nyájimmunitás akkor érhető el, ha a lakosság 70 százalékát beoltották. Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) legfrissebb adatai szerint az Egyesült Államokban a felnőttek több mint 60 százaléka kapott legalább egy adag vakcinát, és csaknem 50 százalékuknak a védettséghez szükséges összes oltást beadták. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Illusztráció