A szervezők minden előzetes óvintézkedése és a járványügyi szabályok betartása ellenére négy, a múlt héten Bükkszéken tartott alapszakos gólyatábor résztvevőjénél mutatták ki utólag a COVID-19 vírusfertőzést.
Mindannyian jól vannak, tünetmentesek vagy enyhe tüneteik vannak. A Corvinus Egyetem vezetősége ezért úgy döntött, hogy nem engedélyezi az erre a hétre tervezett mesterszakos gólyatábor megtartását.
Sajnálatos módon utólag eddig négy esetben igazolódott COVID-19 vírusfertőzés a múlt héten Bükkszéken tartott alapszakos gólyatábor résztvevői között, amelyet a BCE Öntevékeny Csoportok Irodája szervezett. A gólyatábor szervezői minden szükséges óvintézkedést megtettek a fertőzések megelőzése érdekében (maszkhasználat, kézfertőtlenítés, extra takarítás, fizikai kontaktus minimalizálása).
Továbbá, a táborban résztvevőknek előzetesen írásbeli nyilatkozatot kellett leadniuk arról, hogy nem tartózkodtak az elmúlt két hétben súlyosan fertőzött országban, illetve hogy a járvány tüneteinek egyikét sem észlelték magukon az elmúlt hetekben.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A járványügyi szabályok és óvintézkedések betartása ellenére, utólag a tábor négy résztvevőjének lett pozitív a koronavírus tesztje. Mindannyian enyhe tünetekkel rendelkeznek vagy tünetmentesek, és jelenleg házi karanténban vannak.
Az Öntevékeny Csoportok Irodája a Budapesti Corvinus Egyetemmel közreműködve a Nemzeti Népegészségügyi Központot értesítette, a szükséges intézkedéseket megtette. A kontaktuskutatás megtörtént, az érintett diákokat az illetékes hatóság is keresni fogja. A kontaktkutatásban érintett feleket az Öntevékeny Csoportok Irodája már külön levélben értesítette.
Az utóbbi napokban más egyetemek gólyatáboraiban történt fertőzések, valamint az Egyetemünk gólyatáborában történt sajnálatos esetek miatt a Corvinus vezetése és a BCE Hallgatói Önkormányzata a mesterszakos gólyatábor lemondása mellett döntött.
A részvételi díjakat természetesen visszautalják a szervezők, valamint a BCE Hallgatói Önkormányzata dolgozik azon, hogy szeptemberben más formában segítse a mesterszakos hallgatók integrációját.
Kiemelt kép: Budapesti Corvinus Egyetem