Orosz számítások alapján a WHO év végére elfogadhatja Szputnyik koronavírus elleni vakcináját – írja cikkében a Portfolió.

A jóváhagyás

A portál beszámolója szerint az oroszok arra számítanak, hogy az év végére meglesz a WHO jóváhagyása. Mindezt arra alapozzák, hogy a WHO azt közölte, a Szputnyik vakcina hatásosságával nincs gond, azonban a jóváhagyás a „bürokratikus útvesztő” folyamatában jár, ezért nem tudják megmondani, hogy pontosan mikor élvezhet teljes elfogadást. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Áttörés

Eddigi protokoll szerint minden ország saját maga dönti el, hogy milyen oltottsággal fogad turistákat, az elfogadás nagy áttörést jelenthet az orosz vakcinával oltottaknak, hiszen eddig két „nyugati” vakcina volt szükséges a külföldi utazáshoz, a Szputnyikkal oltottak egyelőre csak úgy utazhatnak, ha felveszik a harmadik oltást és az pedig nyugati vakcina.

Mindeközben ezt mondja a magyarországi helyzetről az immunológus

Duda Ernő az ATV műsorában beszélt arról, hogy a védettségi igazolvány egy hatékony fegyver a vírus ellen. Véleménye szerint nem csak a járvány terjedését lassítaná, de az oltottak számát is növelni tudná. Az immunológus úgy véli, hogy jelenleg valójában csak 3-4 millió védett ember van Magyarországon, ezért nagyon fontos lenne, hogy minél többen felvegyék az oltást, és éljenek a harmadik dózis lehetőségével is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Félrevezető adatok

„Nagyon félrevezető adat az, hogy hányan vannak beoltva koronavírus ellen Magyarországon” – mondta a szakember, továbbá azt is elmagyarázta, hogy ennek mi az oka: okan több mint fél éve kapták meg az oltást, a jelenleg használt védőoltások hatékonysága azonban – legalábbis 60 év fölött – folyamatosan csökken, és félév után gyakorlatilag semmissé válik. Tehát azon a másfél millió emberen kívül, akik már a harmadik dózist is megkapták, még körülbelül 1,5-2 millió embernek van tényleges védettsége

Az influenza elleni védőoltás

Duda Ernő úgy véli, hogy érdemes az influenza elleni védőoltást is felvenni, ugyanis a kettős fertőzések mindig nagyságrendekkel súlyosabbak, ezért mindenképpen el kellene kerülni azt, hogy valaki egyszerre fertőződjön meg koronavírussal és influenzával.

A kötelező oltás kérdése

A koronavírus elleni vakcina kötelező tételével kapcsolatban pedig azt mondta: „ha kötelezővé lehet tenni azt, hogy csak jogosítvánnyal lehet autót vezetni, és a részegen vezetőket szankcionálják, akkor azt is el lehet várni, hogy egy egészségügyi dolgozó, vagy egy pedagógus be legyen oltva, mikor egy potenciálisan halálos betegségről beszélünk”. Ugyanis, aki nem oltatja be magát, nemcsak saját magára jelent veszélyt, hanem mindenkire, akiket a jelenlegi eszközökkel nem tudunk megvédeni.”

Az oltási igazolás hatékonysága

Továbbá az immunológus nehezményezte azt is, hogy a hatóságok az elmúlt hónapokban nem éltek azzal a hatékony fegyverrel, amit az oltási igazolás jelent. Ha ezt nyár végétől kezdve határozottan megkövetelték volna mindenkitől, aki valamilyen tömegrendezvényen, vagy valamilyen zárt térben lévő eseményen részt vett, akkor nem itt tartanánk, és több lenne a beoltott is. – vélekedett Duda.

Az elmúlt 24 óra adatai

Az elmúlt napon meghalt 131 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 32 645 főre emelkedett, továbbá 10 767 új fertőzöttet igazoltak A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 833 416 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 121 138 főre emelkedett. 5969 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 606-an vannak lélegeztetőgépen. A járvány negyedik hullámának megfékezése és az átoltottság növelése érdekében Oltási akcióhét lesz november 22-28. között, a kórházi oltópontokra akár előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül is lehet menni oltásra. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Koronavírus tájékoztató oldal, Facebook