Korrupció gyanúja miatt őrizetbe vette a Központi Nyomozó Főügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik felsővezetőjét. Az ügyészség szerint a vezető a hivatali személyével visszaélve elfogadta a hivatali vesztegetést, de más bűncselekmények miatt is nyomoznak ellene. Most azt is nyilvánosságra hozták, hogy a megbukott topvezető milyen nevetséges összegért vállalta a rizikót.

13 helyen akcióztak

A közleményében azt írták: az ügyészség vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást az ügyben. Ismertette: szerdán 13 helyszínen hajtottak végre összehangolt akciót az ügy teljeskörű felderítése és további bizonyítékok beszerzése érdekében. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ismerősök voltak

A vádhatóság gyanúja szerint egy felszámolás alatt álló gazdasági társaság korábbi működésében érdekelt vállalkozó tavaly áprilisban felkereste a NAV központi szervénél vezető beosztásban dolgozó ismerősét, hogy intézzen el neki valamit. Mint kiderült, a vállalkozó azért kérte a hivatalos személy közbenjárását, hogy a cégénél folyamatban lévő adóeljárást elsimítsák.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Meg akarták úszni a felelősségre vonást

Mindezzel azt próbálta meg elérni a páros, hogy a céggel szembeni eljárás ne fedjen fel olyan pénzügyi visszaéléseket, amelyek még a vállalkozás partnereit is érintették volna – írja a Kékvillogó.hu hírportál.

Le akarták zárni az eljárást

Miután megállapodtak, a navos felajánlotta a vállalkozónak, hogy az érintett cég rendezze a tartozását, majd a NAV-nál a vezetői pozíciójával visszaélve soron kívül megkezdték az eljárás lezárását.

Ennyit fizetett

A kérésért cserébe a vállalkozó fizetett is, mégpedig egy 342 ezer forint értékű mobiltelefont adott át a NAV felsővezetőjének. A nyomozásban a NAV mellett a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség állománya is segédkezett.

Őrizetbe vették őket

Miután fény derült a vesztegetésre, az ügyészség vezető beosztású hivatalos személyt és a vállalkozót gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vételük mellett döntött. Ezt követően indítványozták a páros letartóztatását is. A gyanúsítottak tagadják a bűncselekmény elkövetését, és még panasszal is éltek a gyanúsítás ellen.

Korábban korrupt rendőröket csuktak le

Mint korábban megírtuk, börtönre ítélték a lébényi autópálya-rendőröket, akik főleg külföldi autósoktól, turistabuszok sofőrjeitől bírságot szedtek be, amit aztán zsebre tettek. Az ügyészség 18 rendőrrel szemben emelt vádat, akik közösen beszélték meg, hogy az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán a szabálytalanságok mellőzéséért rendszeresen jogtalan jövedelemre tesznek szert.

Külföldiektől szedték a bírságokat

Az autópálya-rendőrök leginkább a külföldi járműveket ellenőrizték, és azért, hogy tovább engedjék őket vagy azért, mert szabálytalankodtak, elnézték a hibát és pénzt kértek. A korrupt járőrök főként ukrán, bolgár, román jelzésű, túlsúlyos járműszerelvényeket állítottak meg, az autósoktól pedig 20 és 50 euró közötti összegeket kértek el.

Megszületett az ítélet

A bíróság az előkészítő ülésén meghozta az ítéletét, amelyet valamennyi rendőr elfogadott, és mivel a rendőrök a tárgyaláshoz való jogukról is lemondtak, ezért a döntés jogerőre emelkedett, így az egyenruhásokat bün­te­tő­jo­gi fele­lős­sé­gük ará­nyá­ban 2-3 év vég­re­haj­tan­dó bör­tön­­re, köz­ügyek­től eltil­tás­ra és pénz­bün­te­tés­re ítélték. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció