A Pa-Dö-Dő zenekar nemrég elhunyt művésze nevében utaltak át az Országos Mentőszolgálatnak egy nagyobb összeget.
Titokzatos segítő
Az OMSZ Facebook-oldalán azt írja, titokzatos adományozótól kaptak támogatást, amit a Pa-Dö-Dő zenekar nemrég elhunyt művésze nevében utaltak az életmentőknek. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Virág helyett segítség
Ahogy írtunk róla, az énekesnőre a Fővárosi Állat- és Növénykertben emlékeztek meg nemrég, ahol a szervezők azt kérték a résztvevőktől, hogy a gyertyára és virágra szánt pénzt, inkább segítő szervezeteknek ajánlják fel Györgyi nevében.
Ide kerül az összeg
„Az Országos Mentőszolgálathoz érkező, “Lang Györgyi nevében” küldött összeg, akár sok száz virágra, vagy akár több ezer mécsesre is elég lett volna, a támogatás végül a mentőkerékpáros szolgálatot segíti. Köszönjük” – írták.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Mutatjuk a mentősök posztját:
Falusi Mariann tartott beszédet
A búcsúztatón egy fotót is kiállítottak Györgyiről, aztán lejátszottak egy dalt, valamint Falusi Mariann is tartott egy szívszorító beszédet, amit a Story Magazin Facebook oldalán is közvetítettek.
39 év
„39 és fél különleges év volt, amit Györgyivel együtt töltöttünk, és azért ez elég hosszú és – én azt hiszem – hihetetlenül tartalmas volt. Egy aktuális dolog: tegnap voltam Ózdon egy beszélgetésen, egyet-kettőt énekeltem közben, és mondta az a 300-350 ember, hogy énekeljek Pa-dö-dőt is. Mondtam, hogy gyerekek, ma lesz a búcsúztató, így nem fogok és nem is szeretnék, mert Györgyi nélkül nem ugyanaz…” – mondta a beszédében Mariann, aki elárulta, egy hölgy végül csak kierősködött egy dalt.
Eltört a mécses
Az alap el is indult, ám Mariann nem tudott énekelni. „Végigbőgtem az egészet, egy szót nem énekeltem, de 350 ember üvöltve énekelte végig tapsolva… Azt hiszem, az ózdiak ezt küldték ma Györgyinek” – mondta Falusi Mariann a búcsúztatón.
A betegsége
Lang Györgyinél egyébként már 28 éves korában sclerosis multiplexet diagnosztizáltak. Bár évek óta kerekesszékbe kényszerült, idővel megbékélt a betegségével. Koncertezett, utazott a nagyvilágban. Azonban 2021 decemberében stroke-ot kapott, melynek következtében beszédközpontja sérült, jobb karja lebénult.
2 éve stroke-ot kapott
Bár úgy tűnt, az énekesnő jobban van, állapota miatt jó ideje folyamatos segítségre szorult. Falusi Mariann naponta látogatta, sokat segített zenésztársának és barátnőjének. Emellett hosszú évek óta vezetett műsort a frekvenciájától megfosztott Klubrádióban.
Döbbenetes interjú
„Sziasztok! Lang Györgyi vagyok, sztrókos” – a hvg.hu 2021-es beszámolója szerint így köszönt be rádióműsorában a történteket követően. „Az történt velem, hogy felébredtem reggel és úgy éreztem, hogy nem tudok se beszélni, se mozogni. Szerencsére nálam volt a telefonom és mindenkit felhívtam. (…) Képzeljétek el, az volt a furcsa, hogy tudtam a jobb kezemmel integetni, amikor felébredtem, de legközelebb már nem tudtam” – idézte fel. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Lang Györgyi