Felgyújtotta a ruháját, majd napokon keresztül bűntársaival fogva tartott egy nőt egy budapesti férfi. A nő égési sérüléseit senki nem látta el. Csak a szerencsének köszönheti, hogy sikerült megszöknie.

Állandó volt a féltékenység és a veszekedés

A két férfi bűntárs közösen használtak egy budapesti lakást, ahová az egyikőjük barátnője is odaköltözhetett. Ez a nő több férfival is kapcsolatot tartott, ezért állandó féltékenység és veszekedés volt az együttélés során. A két férfi lakótárs volt, hogy közösen bántalmazták a nőt együttélésük során, azonban az enyhén értelmi fogyatékos sértett nem mert a rendőrséghez fordulni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Égésgyorsítóval gyújtotta fel

Mígnem 2021. április 24-én egy újabb veszekedés elfajult: a szállást biztosító terhelt égésgyorsítót öntött a sértett ruházatára és azt meggyújtotta. Ezt látva a nő élettársa a sértettet a fürdőszobába vitte és hideg vízzel eloltotta a keletkezett tüzet.

Nem látták el a sérültet

Azonban az elszenvedett égési sérülések ellátásához orvosi segítséget nem kértek, a két férfi napokon keresztül bezárva tartotta és felváltva őrizte a sértettet és tőle telefonját is elvették. – írta a Blikk

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Egy nőt is bevontak

Az égési sérüléseket okozó férfi pár nap elteltével megkérte egy nőismerősét, hogy járjon fel a lakásba őrizni a sértettet, vele pedig elhitette, hogy aki vigyáz rá, az gyógytornász.

Sikerült megszöknie

2021. május 10-én miközben a szállásadó fürdött a sértett megtalálta annak lakáskulcsait, az utcára menekült és egy buszmegállóban segítséget kért.

Életveszélyes állapotban került kórházba

Ezt követően kórházba szállították, ahol az elfertőződés veszélye miatt életveszélyes állapotban lévő nő kezelését megkezdték, aki sérüléseiből mintegy év elteltével felgyógyult. A Fővárosi Főügyészség 2022 augusztusában emelt vádat emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt egy akkor 35 éves férfi és két bűntársa ellen.

18 évet kapott

A Fővárosi Törvényszék 2023. május 8-án kihirdetett elsőfokú ítéletével a már többszörösen büntetett férfit bűnösnek mondta ki különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében és más bűncselekményekben, amelyért őt – a feltételes szabadságból történt kizárással – 18 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.

A bűntárs sem úszta meg

Férfi bűntársát, mint visszaesőt bűnösnek mondta ki személyi szabadság megsértése, valamint aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett testi sértés bűntetteiben és őt halmazati büntetésül 4,5 év börtönbüntetéssel és 5 év közügyektől eltiltás mellékbüntetéssel sújtotta, ugyancsak kizárva a feltételes szabadságból. Női segítőjüket a bíróság bűnpártolás bűntettében mondta ki bűnösnek, és vele szemben 1 év 8 hónap végrehajtandó szabadságvesztést és 2 év közügyektől eltiltást szabott ki.

Fellebbeztek

Az ítélet ellen valamennyi elkövető és védőik a határozat megalapozatlansága okán, felmentésért, illetve hatályon kívül helyezés érdekében, továbbá a büntetés enyhítése céljából éltek fellebbezési jogukkal, mely védelmi indítványok elutasítását kezdeményezte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtáblánál. Az egyik férfi elkövető jelenleg más bűnügyben kiszabott szabadságvesztését tölti, férfi bűntársa letartóztatásban várja büntetőügye jogerős befejezését, míg női bűntársuk szabadlábon védekezik a fellebbviteli eljárásban.

A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt fotó: Illusztráció/police.hu