Május óta él egy törvénymódosítás, amely szerint tilos a társasház engedélye nélkül úgy átalakítani a lakást, hogy közben hozzányúlnak a közös épületrészekhez, a födémhez vagy a teherhordó szerkezethez. 

Módosult a társasházi törvény

Idén májusban módosult a társasházi törvény, aminek nyomán kötelezővé vált a tulajdonosi közgyűlés hozzájárulását kérni a ház közös részeit érintő lakásfelújítások, átalakítások előtt. Az otthonfelújítási támogatás nyomán magasra csapott a korszerűsítési láz, és sokan vadul nekiálltak a nagyszabású átalakításoknak – mondta a VG-nek Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének elnöke. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Tervrajzokat is be kell mutatni

A közgyűlési hozzájárulás megszerzéséhez a tervrajzokat is be kell mutatni, és statikai szakvéleményre is szükség van, mert nemcsak a főfalak, hanem esetenként a teherhordó válaszfalak kibontása is hordozhat veszélyeket – figyelmeztet a szakértő.

Köszönjük a napi 335 ezer érdeklődő olvasónknak, hogy a BudaPestkörnyéke.hu Magyarország TOP legolvasottabb hírportáljai közé került. Részletek itt. Közben a holnapi és mai programajánlónkat ide kattintva éred el!

 

 

Bármikor be lehet szerezni

A jelenlegi jogszabály szerint lakáson belül mindenki azt csinál, amit akar, a törvénymódosítás betartásának ellenőrzése és szankcionálása emiatt is gyenge lábakon áll. A közgyűlési hozzájárulást írásbeli szavazással, megfelelő tervdokumentációval év közben is bármikor be lehet szerezni, de az engedélyeztetés hiánya jellemzően nem ezen múlik.

Komoly vitákat okoztak

A tulajdonostársak között komoly problémákat és vitákat jelentettek a szabálytalan átépítések. Ezek ellen még törvényi háttérrel megerősítve sem egyszerű fellépni, hiszen a törvényességi felügyeletet a jegyző látja el, de bírságolási lehetőség nélkül.

Sok lakást érint

Magyarországon mintegy 1,5 millió társasház van, a májusi törvénymódosítás a közös épületrészeket érintő átalakítások engedélyeztetését érintette, de a többlépcsős házak régi és fájó problémájára nem hozott megoldást.

Túl hosszú közgyűlések

A jelenlegi földhivatali törvény szerint azonban egy helyrajzi számon csak egy társasház működhet, így viszont 300 lakásos házakban születnek torz döntések és végeláthatatlanul hosszú közgyűlések.

A Covid sem tett jót

A járványügyi korlátozások sem segítették a lakóközösségek életét, tipikus volt az érdektelenség, ami a Covid alatt még inkább jellemzővé vált, van, amikor a tulajdonosok öt százaléka jelenik meg a közgyűlésen, ahová további öt-tíz százalék küld meghatalmazást.

Rengeteg per

A magyarországi bíróságokon rengeteg olyan pereskedés van, amelyben a hűtlen kezeléssel vádolt közös képviselő ügyében 2019-ben indult perben most született csak meg az ítélet – mesélt a társasházak helyzetéről a szakmai egyesület elnöke. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: társasház – Forrás: BPK