Meglepő ítéletet hozott kedden a Budapest Környéki Törvényszék: megsemmisítette a gödi Samsung SDI akkumulátorgyár működéséhez szükséges környezethasználati engedélyt. Nemsokára postázzák az ítéletet, innentől kezdve le kell állítani a termelést – mondják a környezetvédők, akik hozzáteszik: kíváncsiak arra, hogy a Pest Vármegyei Kormányhivatal hogyan siet majd az akkumulátorgyár segítségére.
Nem gyárthatnak több akkumulátort
Kedden megsemmisítette a gödi Samsung SDI akkumulátorgyár működéséhez szükséges környezethasználati engedélyt a Budapest Környéki Törvényszék. Az EMLA Egyesület szerint ez lényegében azt jelenti, hogy az írásos ítélet átvételétől számítva a Samsung üzemében nem végezhetnek ilyen engedélyhez kötött tevékenységet, vagyis akkumulátorokat sem gyárthatnak.
A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Megtámadták a gyár engedélyét
A Samsung-gyár még 2023 végén szerzett működési engedélyt, akkor a Göd-ÉRT Egyesület arra hivatkozva támadta ezt meg a bíróságon, hogy a gyár működése nem felel meg a rá vonatkozó előírásoknak.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Felfüggesztették a működést
Az elsőfokú bíróság tavaly tavasszal igazat adott a pert indító civileknek, és felfüggesztette a Samsung környezethasználati engedélyét. A kormányhivatal szerint azonban nem kellett leállítani a gyárat, elegendő volt arra a szintre levinni a termelést, ami nem engedélyköteles.
Súlyos hiba
A mostani ítélet után a Samsung és a kormányhivatal a Kúriához fordulhat. Ők csak akkor másíthatják meg az elsőfokú bíróság döntését, ha arra jutnak, hogy a bíró a döntéshozatalkor súlyos hibát vétett.
Leáll a Samsung-gyár?
Kiss Csaba, az EMLA Egyesület jogásza azt mondta a Telexnek, hogy most a Samsungon múlik, hogy betartja-e a bíróság ítéletét. Ha nem teszi meg, akkor a Pest Vármegyei Kormányhivatalnak kell betartatnia azt – kérdés, hogy ezt megteszik-e majd.
Elmentek a Samsung vevői
Korábban megírtuk itt a Budapest és Környéke hírportálon, hogy a technológiai és árversenyben való lemaradás miatt 2023-tól kezdődően a Samsung több volt ügyfele arról döntött, hogy inkább mástól vásárolja majd az akkumulátorai nagy részét. A legnagyobb veszteség a Samsungnak valószínűleg a BMW volt, ami a CATL-lal és az Eve Powerrel társult, és hasonlóról döntött a Stellantis is. A radikálisan megváltozott piaci környezetben a Samsung a fiókba rakhatta a további európai fejlesztésekről szóló terveit, igaz, azokat egy újabb piaci fordulat esetében megint aktiválhatja majd. További részletek ide kattintva érhetők el. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Samsung SDI gyára Gödön

