Egy évvel ezelőtt hunyt el a legendás színésznő, Börcsök Enikő. Halálhíréről itt a BudapestKörnyéke.hu oldalán is beszámoltunk, mint megírtuk a színésznő két vesetranszplantáció után hónapokig küzdött súlyos betegséggel, a szervezete azonban végül éppen az 53. születésnapján adta fel a küzdelmet. A színésznő mellett végig ott volt párja, akivel az esküvőjüket tervezték. Az egy éve elhunyt színésznőről most Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere emlékezett meg egy a közösségi oldalán közzétett posztban.
Párja végig mellette volt
Mint azt tavaly lapunk is megírta a Jászai Mari-díjas színésznő az utolsó pillanatig hitte, hogy újra legyőzheti a halált. Nemrégiben még az esküvőjükre készültek Tóth József festőművésszel, aki csodálatos társa volt: Enikő utolsó éjszakáját is együtt tölthették a kórházban, ahol egymás kezét fogva búcsúzhattak el. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.
Leállt a veséje
„Enikő a kórházban töltötte élete utolsó napját, szerdán már egész nap aludt, de a kedvesének megengedték, hogy mellette legyen és fogja a kezét. Nagyon szerettük őt, a gyerektáborokban is mindig segített önkéntesként. Elképesztő lelkesedéssel vetette bele magát a közös munkába. Imádták a szülők, a gyerekek, kevés csodálatosabb embert ismertem” – mondta Enikő halála után Szalamanov Zsuzsa.
Kapcsolódó:
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Új szervvel új szerelmet is kapott
Enikőnek a második veseátültetés után, a kórházban vált szorosabbá a kapcsolata a közel húsz éve megismert festőművésszel: az új szervvel új szerelmet is kapott, s azóta összetartottak jóban-rosszban.
Többször megkérte a kezét
„Többször is megkértem már a kezét, és mostanában igent mond. Igyekszem levenni a terheket a válláról, amikor a színházban dolgozik, én vagyok az asszony a háznál”– mondta a Storyban két éve a Tóth József, a színésznő párja.
Börcsök Enikő a születésnapján halt meg
Nem tudtak összeházasodni
Az élettársi kapcsolatukból azonban már lett házasság. Enikő és József a karantént egy zalai kis faluban vészelték át. Enikő drámai üzenete a karanténból az internetre is felkerült. A színésznő arról beszél, ha vége lesz a járványnak, először jól megölelgeti a barátait, majd kiül egy teraszra velük. A felvételt itt tudod meghallgatni.
Diákjai fel akarták köszönteni
Börcsök Enikő 53. születésnapján halt meg. A Színház-és Filmművészeti Egyetemen hallgatói azt tervezték, hogy csütörtökön, az utcáról énekelnek neki, ő meg az ablakon át fogadja a gratulációkat. De erre már sajnos nem került sor…
Kapcsolódó:
Tánccal segített
Börcsök Enikő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja művészi tevékenysége mellett párjával, Józseffel aktívan segítették a Transzplantációs Alapítványt. Négy éve átvehették az Év Önkéntese díjat. Tóth kortárs művészekkel ajánlott fel aukcióra festményeket, a bevétellel a beteg gyerekek táborozását támogatták. Nyaranta két hetet a táborukban töltöttek, ahol Enikő táncolni tanította a szervátültetett gyerekeket és családtagjaikat. Több, válófélben lévő szülőpárt hozott össze csacsacsával és tangóval.
Karácsony Gergely megemlékezett most róla
A legendás színésznő halálának egy éves évfordulóján Karácsony Gergely megható posztot tett közzé a közösségi oldalán. „Nem csupán nagyszerű színésznő volt, hanem remek ember is, aki a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért kurátoraként és önkénteseként azért dolgozott, hogy sorstársai új esélyt kapjanak az életre.” – írta posztjában a főpolgármester, melyből kiderült, hogy Börcsök Enikő emléke előtt tisztelegve emléktáblát avattak, annál a háznál melyben a színésznő élt.
Az emléktábla:
A tisztelet és a szeretet megnyilvánulása
„Mától, aki elsétál a művésznő egykori otthona előtt, Budapesten a Rózsa utcában, egy emléktáblával találkozik majd. Legyen ez a tábla, a tisztelet és a szeretet megnyilvánulása egy nagy színésznő, egy nagy ember iránt.” – olvasható a posztban.
Itt a teljes bejegyzés:
Az emléktábla avatása:
Fájdalmasan rövid élet
„Fájdalmasan rövid élete nehéz élet volt. Pályáját annak kezdetétől végigkísérte betegsége, életszeretete abból is fakadt, hogy tudta, milyen törékeny is a sajátja. Hogy minden évnek, hónapnak és napnak, de minden órának is értéke van. Mert senki sem tudhatja, mennyi adatik belőlük.” – fogalmazott posztjában Karácsony Gergely. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.
Kiemelt kép: Karácsony Gergely – Forrás: Facebook