Annak a 24 éves lánynak a holttestét találták meg Dunaújvárosnál a Dunában, aki még április elején tűnt el a BAH-csomópont közeléből. Mariann egy ismeretlen pár lakásán töltötte az éjszakát, onnan ismeretlen helyre távozott, azóta semmit nem tudtak róla. A tragikus hít hallatán Martin, a lány barátja is eltűnt, most őt keresi a rendőrség.

Eltűnt a fiatal lány

Április 9-én a budapesti BAH-csomópont környékéről tűnt el egy fiatal lány. 4 és 5 óra között a 8E autóbuszon, a Ferenciek terétől a Zólyomi útig utazott, melynek közelében az éjszakát egy ismeretlen fiú és lány lakásán töltötte. Innét másnap reggel Marianna szó nélkül távozott, ezután családja nem tudott róla semmit.

Kereste a rendőrség

Keresni kezdték, a rendőrségen is eltűnt személyként jelentették be. A rendőrség honlapján akkor azt kérte, ha bárki felismeri a lányt, és látta valahol az eltűnése óta, tegyen bejelentést.

Az interneten is keresték

Az Eltűnt emberekért közösségi oldalon létrejött csoportjában is téma volt Mariann eltűnése. A napokban azonban, szintén ebben a csoportban osztották meg a tragikus hírt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Holttestet találtak a Dunában

Május 23-án arról számolt be a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság, hogy egy női holttestet találtak a Dunában Dunaújvárosnál. Idegenkezűség nem merült fel a halálával kapcsolatban.

Dunaújvárosnál találták meg

A hvg.hu kérdésére a rendőrség kedden azt közölte, hogy a Duna dunaújvárosi szakaszán talált holttest igazságügyi orvosszakértői vizsgálatának eredménye megerősítette, hogy az elhunyt egy 24 éves budapesti, akit eltűnt személyként keresett a rendőrség.

Megköszönték a segítséget

„Családjának, barátainak őszinte részvétünket fejezzük. Mindenkinek aki segített Méri keresésében köszönjük a munkáját. Nyugodjon békében, és találjon a lelke megnyugvásra” – ezt írták a közösségi oldalon azután, hogy a fiatal lány holtteste előkerült.

Barátja is eltűnt

Mindössze 6 órával később már arról érkezett hír, hogy a lány párja is eltűnt. A 28 éves Martin lelkileg nem tudja feldolgozni hogy elveszítette szerelmét és a lány után akar menni.

Megakadályozták a rendőrök

„Az első kísérleténél a rendőrök megakadályozták, de Martin vasárnap hajnalban ismét eltűnt, még egy búcsú üzenetet küldött barátnője testvérének, és azóta semmilyen formában nem elérhető életjelet pedig nem ad magáról” – írják az új bejegyzésben.

Az eltűnt Martin

Forrás: police.hu

Személyleírása

Jobb fülében fültágító van, jobb alkarján tetoválás látható. Eltűnésekor vélhetően terepszínű nadrágot, fekete sportcipőt, piros-fekete felsőt, és baseball sapkát viselt. Az iratai nála vannak, de a telefonja ki van kapcsolva.Most mindenkit arra kérnek, aki bármit tud a fiúról jelentkezzen.

Ha segítség kell!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot!

Kiemelt kép: illusztráció