Hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmények miatt folyik eljárás az ellen a sofőr ellen, aki rendszám nélküli autójával elmenekült az őt igazoltató rendőrök ellen.

Letartóztatják

A bíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit augusztus elején akciófilmbe illő módon állítottak meg az M2-esen, miután autójával menekülni kezdett a rendőrök elől – írja az RTL. Az időként kétszáz kilométer per órás sebességgel menekülő autóst végül csak úgy tudták megállítani, hogy a középső elválasztó betonkorlátnak szorították járművét. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ellenállt

A férfi az ügyészség közlése szerint akkor is ellenállt a rendőri intézkedésnek, amikor kihúzták az autójából: rúgkapált, próbált kiszabadulni, és azt kiabálta a rendőröknek, hogy „megdöglenek”.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„Nem bűnöző”

Ahogy írtunk róla, a férfi családja az RTL Híradónak azt mondta, hogy a harmincéves, kétgyerekes férfi nem bűnöző, csak megijedt, mert nem volt jogosítványa. Szerintük a rendőrök veszélyeztették a férfi életét, amikor a beton elválasztóra szorították a kocsiját.

Filmbe illő jelenet

Amint arról a BudaPestkörnyéke.hu is beszámolt, filmbe illő autós üldözésnek lehettek tanúi az autósok kedden délelőtt az M2-es autóúton, ahol rendőrök vad hajszában üldözték az előlük menekülő Mercedest. A papucsban vezető sofőrt hosszú kilométereken keresztül üldözték, közben egy rendőrautó is összetört. 

Nekiment az őt üldözőknek

A Mercedes olyannyira vérmesen hajtott, hogy még az egyik rendőrautóra is ráhúzta a kormányt és nekiment az őt üldözők egyikének. Egy másik szemtanú szerint mind a két kocsi össze volt törve.

Nem szállt ki magától

A leállósávban az egyik rendőrautó a férfi autója mellett megállt, és a rendőr a szolgálati fegyvert elővéve felszólította a férfit, hogy szálljon ki a kocsijából, aminek nem tett eleget, így az elkövetőt autójából kihúzták.

Ordítozott a rendőrökkel

A gyanúsított ekkor sem mutatott együttműködést, azt kiabálta a rendőröknek, hogy „megdöglenek”. Ezután a férfit megbilincselték, és előállították a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségre.

Veszélyeztették az életét

A férfi családja úgy gondolja: a rendőrök veszélyeztették a hozzátartozójuk életét, amikor a betonelválasztónak nyomták a kocsiját. Véleményük szerint az autó átborulhatott volna a másik oldalra, és akkor még több ember kerülhetett volna életveszélybe, mondták az RTL Híradónak.

Kivizsgálják az ügyet

A Telex cikke szerint nem biztos, hogy a rendőröknek joguk volt az akciófilmbe illő intézkedéshez. A szokatlan jelenetet megnézte egy rendőrségi szakértő is, aki elmondta a véleményét az esetről és a várható fejleményekről. Ez nem Amerika, sem ütközéssel, sem leszorítással nem kényszeríthetnek megállásra egy szabálytalan autót a magyar rendőrök, ezért bár a keddi üldözés végére elkapták az ámokfutót, a szakértő szerint az akcióban részt vevő Pest megyei járőrök akár bajba is kerülhetnek az ügy kivizsgálása során.

Nincs üldözés

Hivatalosan nem is létezik olyan Magyarországon, hogy rendőrségi autós üldözés, csak követés, de ennek is szigorú szabályai vannak. Az útmutatóban nem szerepel a megengedett lehetőségek közt, hogy rendőrautóval ütközzenek egy menekülő autónak, ha az a felszólítások ellenére sem akar megállni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel