Korábbi barátnője férjével balhézott össze az a 45 éves férfi, aki fegyvert rántva lövöldözni kezdett dulakodás közben Dunaharasztiban. A rendőrök lekapcsolták, most rácsok mögött van.

Megkereste a volt barátnőt

Rövid életű kapcsolatuk végét nem tudta feldolgozni a gyanú szerint K. János, ezért látogatta meg december 2-án este volt barátnőjét. A 36 éves nő férjével tartózkodott a dunaharaszti albérletében, amikor K. János megjelent náluk.

Balhézni kezdtek

Összeszólalkoztak, a vita elfajult, K. János pisztolyt rántott és több lövést leadott, a szomszédok erre lettek figyelmesek és kihívták a rendőrséget.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Lövöldözés

Az egyik lövedék az ágyban, a másik a falban állt meg, a jelenlévőknek sérülést nem okozott. A felbőszült férfi kezéből a férj próbálta dulakodás közben kicsavarni a fegyvert, végül a lövések hangjára a szobába rohanó szomszédok segítségével sikerült a támadót ártalmatlanná tenni. Bezárták egy szobába és hívták a rendőrséget.

Kihívták a rendőrséget

A járőrök a helyszínen elfogták K. Jánost, majd bilincselve előállították. Kihallgatásán tagadta a bűncselekmény elkövetését, valamint azt is, hogy lenne fegyvere.

Éles lőfegyverrel lövöldözött

Az igazságügyi fegyverszakértő elsődleges véleménye alapján a támadáshoz használt és a lakásban lefoglalt fegyver emberi élet kioltására alkalmas éles lőfegyver.

Ezzel a fegyverrel lőtt a férfi

Forrás: rendőrség

Letartóztatták

K. János ellen emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – indított eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya, a bíróság azóta letartóztatta.

Autós üldözés és lövöldözés

Erősítést kérünk! Hangzott el november elején a rendőrség rádiójában, amikor a Velencén leintettek a zsaruk egy olyan autóst, amely megállás helyett gázt adott. Elsodort egy járőrt, majd autós üldözés következett lövöldözéssel. Végül több kilométerrel arrébb megállították és hat kiló marihuánát találtak nála.

Ez is érdekelni fog:

Kiemelt kép: illusztráció