Négy emberöltővel, vagyis 100 évvel ezelőtt 1920. június 4-én egyik pillanatról a másikra külföldi lett 3,3 millió magyar és levágták az ország kétharmadát. Sokkoló veszteség érte a magyarságot. Olyan, amilyen szinte egy nemzetet sem Európában.

A Párizs melletti Versailles-ban egy jelentéktelen épületben, a Kis-Trianon kastélyban az akkori pocakos politikai vezetők végleg megpecsételték Magyarország sorsát és darabjaira szedték a mai Németország nagyságú egykori Nagy-Magyarországot.

A magyar delegáció vezetőjét, Apponyi Albert grófot is csak akkor hallgatták meg, amikor a paktumban rögzített feltételeket már lezárták. Ennek értelmében az egykor 20 milliós ország lakossága 7,5 milliósra csökkent, a területe pedig 325 ezerről 92 ezer négyzetkilométerre. 3,3 millió magyar került egyik pillanatról a másikra külföldre.

A híres vörös térkép – pirossal a magyarokat jelölte Teleki Pál földrajztudós, politikus

A béketárgyalásokra történő felkészülés keretein belül még 1918 őszén a külügyminisztérium bízta meg a későbbi miniszterelnököt, a Földrajzi Társaság akkori főtitkárát, Teleki Pált azzal a munkával, hogy bizonyítsa a Kárpát-medence gazdasági egységét, és bemutassa nemzetiségi viszonyait. A „carte rouge” vagyis a vörös térkép egy nagyon részletes térkép volt, amelyet végül a béketárgyalások során teljesen figyelmen kívül hagytak.

Sok elemzés van forgalommal azzal kapcsolatban, hogy mi vezetett Trianonhoz, miért alakultak így a dolgok, egy biztos: Trianon akkor is velünk él, ha nem beszélünk róla, vagy nem veszünk róla tudomást.

Az Országház és Trianon

Budapest Nagy-Magyarországnak is a fővárosa volt. Az 1867-es kiegyezést követő boldog békeidőkben páratlan fejlődésen ment keresztül. Amit ma Budapestnek ismerünk, nagyrészt ekkor épült.

Európa egyik legnagyobb országa volt az Osztrák-Magyar Monarchia, benne Nagy-Magyarországgal. Az ott megtermelődött jelentős nemzeti jövedelem fűtötte Budapest fejlődését. Az akkori pezsgő gazdaság lehetővé tette, hogy a világ harmadik legnagyobb parlamentjét építhessék fel a Dunaparton négy emberöltővel ezelőtt.

A mai 50 évesek ükapái dolgoztak az épületen, amely 1904-re el is készült. Nagy viták és szép álmok helyszíne volt. Egy akkor Európában fontos, meghatározó ország jelentős politikai életének a központja. Két kamarásra volt, hiszen Erdélytől a Felvidékig, Bácskától Kárpátaljáig mindenhonnan érkeztek a képviselők.

Az északi szárnyban a felsőház, a déli szárnyban az alsóház ülésterme kapott helyet. A két ülésterem tükörképe egymásnak. A parlamenti ülésekre ma az alsóházi termet használják, a felsőházi terem látogatható turisták számára, illetve frakcióüléseket, konferenciákat és fogadásokat tartanak benne. Érdekesség, hogy az alsóházi társalgóban a padlószőnyeg piros, a felsőháziban viszont kék, lévén a felsőház tagjai hagyományosan nemesek voltak, akikről azt tartották, hogy kék a vérük.

A Parlament a Duna partján egy nagy, büszke ország számára épült. Amikor átadták, senki sem gondolta, hogy alig 20 év múlva elcsatolják az ország területének kétharmadát és az Országház túl nagy lesz.

100 év alatt felnőtt több olyan generáció, amely Trianon után született. Nekik már csak történelem az a nap, amikor az ország összeborulva sírt az utcákon és tereken.

Ma már a sétahajókon, látva a Dunaparton magasodó óriási katedrális-jellegű épületet, a turisták gyakran megkérdezik, hogy egy ilyen kis országnak miért van szüksége egy ilyen nagy Parlamentre? Mert nem egy ekkora ország számára épült! Amikor készült még sokkal nagyobb volt Magyarország, de az már egy másik történet – mondta az idegenvezető a hajón. Hát így lett a Parlament épülete Trianon talán leglátványosabb szimbóluma.

Kiemelt kép: Az Országház – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu