A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Bodrogi Gyula életéért tavaly a kórházban küzdöttek az orvosok, életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta. Sokat javult az állapota.

Már tavaly nyáron is volt kórházban

Tavaly augusztusban egy próba közben leesett a dobogóról a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész. A baleset következtében több bordája is elrepedt. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Alig épült fel, máris jött a következő baj

Három hónappal a balesetét követően otthon lett rosszul. Kórházba vitték, a kivizsgálás után pedig kiderült, azonnali műtétre van szükség a sérve miatt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Májusban ismét probléma támadt az egészségével

Tavasz végén újabb megpróbáltatások vártak Bodrogi Gyulára. Bevizesedett a tüdeje, amivel az intenzív osztályon kezelték.

A szakszerű orvosi ellátás életmentőnek bizonyult

Miután gyorsan szakszerű orvosi ellátást kapott a színész, elkerülhetővé vált a tragédia. A nyár során a felépülésére koncentrált.

Ezek is érdekelhetnek!

Folytatni akarta a munkát

Egészségi állapota javulásával vissza akart térni a színpadra. A Caligula helytartója című darabban tért vissza a közönség elé, most pedig az Egri Csillagokban játszik.

“Majdnem meghaltam”

“Majdnem meghaltam, de Merkely professzor úr visszahozott” – mondta viccelődve Bodrogi Gyula a Bors számára.

Nem akar visszavonulni

A 88 éves színész nem tervezi, hogy felhagy a színészettel. Elmondása szerint őt a színpad, a színház élteti, így amíg csak teheti, játszani fog.

Újabb darabokban kap szerepet

Az Édes-Keserű című musical próbái már folynak, amelyben a cukorbeteg Kovács bácsit alakítja. Ezen kívül A nagy mester című darabban is lesz feladata.

Örül, hogy számítanak rá

Bodrogi Gyula elmondása szerint mindig van teendője, és jelenleg elfoglalt embernek érzi magát. Jó érzéssel tölti el az, hogy számítanak a munkájára. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Bodrogi Gyula – Forrás: Archív