Súlyos összeget kell kifizetnie egyösszegben a kametemelkedések következtében azoknak, akiknek öt éven belül nem születik gyermeke és felvették a hitelt.

Nőtt a kamat

A kormány a kamatemelések miatt még tavasszal módosította a babaváró hitel büntetőkamatát. Akkor egy százalékponttal enyhítették azt. Az 5% körüli referenciakamat azonban november elejére már 10%-ra rúgott. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ezt jelenti mindez a gyakorlatban

Azok, akik decembertől babaváró hitelt kapnak, komoly következményekkel kell számolnia, ha nem teljesítik a hitel feltételeit. Ugyanis ha nem születik meg a vállalás ellenére öt éven belül egy gyermek sem, akkor 6,5 millió forintos kamattámogatást kell visszafizetni. Ráadásul ezt egy összegben kell megtenni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ennyi most a kamat

Akik novemberben igénylik a babaváró hitelt, azok 9,74%-os referenciakamattal tudnak számolni. Ez a kamattámogatás időszakában 13,66%-os ügyleti kamatot jelent az első ötéves kamatperiódusban, a támogatás elvesztése esetén pedig 16,66% ez az érték.

Decembertől nőnek a kamatok

A következő hónapban már 10% fölé emelkedik a referenciakamat. Ennek következményeként az ügyleti kamatok is magasabbak lesznek. Szám szerint 14,26%-kal és 17,26%-kal kell majd számolni.

Ez a babaváró hitel feltétele

A babaváró hitel akkor kamatmentes, ha a feltételeket teljesítik az igénylők. Ez azt jelenti, hogy a futamidő első öt évében születnie kell egy gyermeknek. Ha ez nem történik meg, akkor büntetést kell fizetni.

Magasabb lesz a büntetés

Akik a feltételt nem teljesítik, azoknak büntetést kell fizetnie. A maximális hitel összege 10 millió forint. Akik novemberben kötik meg a szerződésüket, azoknak már 6 millió forintnál is többet kell egyösszegben visszafizetnie. Decemberben még rosszabb lesz a helyzet, akkor már 6,5 millió forintos büntetéssel kell számolni. Amikor a kölcsön indult, még csak 2 millió forint volt ez az érték.

Ezek is érdekelhetnek!

Nem csak a büntetés fájhat

A büntetés kifizetése sem egyszerű egy átlagos magyar család számára. Ám ha a gyermek nem születik meg az említett időtartamon belül, akkor vannak további terhek is. A Bank360.hu szerint a kamattámogatás elvesztése magával vonja azt, hogy a futamidő hátralévő részében emelt kamattal kell folytatni a törlesztést. Így a havi törlesztőrészlet több mint a duplájára emelkedhet.

Ennyi lehet a törlesztőrészlet

Ha a 9,74%-os referenciamutatóval számolunk, akkor a kamatmentesen fizetett 45-46 ezer forintos részlet helyett a büntetés esetén 117 ezer forintra emelkedhet a havi díj. A pontos összeget annak fényében lehet kiszámolni, hogy mi az ötéves kamatforduló elérése esetén az akkori referenciakamat. Csak reménykedni lehet abban, hogy addig mérséklődik.

2019 óta létezik a babaváró hitel

A babaváró támogatást szabad célú, ingatlan fedezet nélküli kölcsönként vezették be. 2019. július 1-jétől lehet igényelni maximálisan 10 millió forintot, a futamidő pedig legfeljebb 20 év lehet. Az állam kezességet vállal a kölcsön visszafizetésére a bankoknak. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: archív