Több kórházban irodája is lesz a hálapénzzel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítására alakult csoportnak. Ez a Nemzeti Védelmi Szolgálaton belül működik.
Megerősítette a kormány
Az RTL Híradó információját megerősítette a kormány. Azt is közölték: a szolgálat fő célja a bűnmegelőzés a betegek és az orvosok esetében is. A hálapénz adása és elfogadása január óta számít bűncselekménynek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.
Másfél éve kezdődött a küzdelem
A hálapénz elleni küzdelem másfél éve, a Magyar Orvosi Kamara új elnökének megválasztásával kapott új lendületet. „Szeretnénk egy tisztességes, betegbarát egészségügyet. Hálapénzmentes egészségügyet, ahol egy munkahelyről, tisztességes munkával, meg tud élni minden orvos” – mondta el az új elnök.
Hirdetés
Átfogó béremelés
A kamara ezt követően hamar meg is egyezett a kormánnyal az átfogó és érdemi egészségügyi béremelésről.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A hálapénz kivezetése
„Megállapodtunk, hogy ezzel párhuzamosan a hálapénzt is kivezetjük a magyar ellátórendszerből” – mondta el korábban Orbán Viktor.
Januárban lépett életbe a törvény
Az erről szóló törvény januárban életbe is lépett, ennek részleteiről itt a BudapestKörnyéke.hu agglomerációs hírportálon is beszámoltunk.
Bűncselekménynek számít
Ma már hálapénzt adni és kapni is bűncselekménynek számít. A kormány azt reméli, hogy mivel a kamarával egyeztetve és így az orvosok többségének egyetértésével hozták meg a döntést, mindenki be is tartja majd.
Hivatalból üldözendő
„Hivatalból üldözendő, közvádas bűncselekményről van szó. A Nemzeti Védelmi Szolgálatnak is rendelkezésre állnak azok az eszközei, amikkel egy ilyen bűncselekmény felderíthető.” – mondta el egy korábbi kormányinfón a hálapénzzel kapcsolatosan Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter.
50 fős egység
Vagyis ezért alakult meg januárban az az 50 fős egység a Nemzeti Védelmi Szolgálaton belül, mely a hálapénzzel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorításán dolgozik.
Már aktívan dolgoznak
Az egység feladata márciusig a tájékoztatás volt, mostantól azonban már aktívan dolgoznak. Az RTL Híradója úgy tudja irodájuk is lesz a kórházakban, van ahol már el is kezdték kialakítani azokat.
Az inzéményekben dolgoznak majd
A kormány a híradó megkeresésére megerősítette, hogy az NVSZ munkatársai valóban az egészségügyi intézményekben dolgoznak majd, ezért is helyezik el ott őket. Egyelőre azonban még zajlik a tervezés.
A bűnmegelőzés a cél
Hozzátették, a szolgálat nem nyomozóhatóság, így nem intézkednek, a fő hangsúlyt a bűnmegelőzésre fektetik az orvosok és a betegek esetében is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.
Az RTL riportja itt nézhető vissza:
Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels