A miniszterelnökhöz fordult az üzemanyagár-sapka kivezetése miatt a Független Egységes Szakszervezetek Szövetsége tagszervezete, a Nemzeti Szakszervezet, illetve a Taxis Tagozat. Az egyeztetések első fordulója még pénteken volt, azonban csak vasárnap számolt be róla az érdekképviselet.

Egyeztetés a kormánnyal

A taxisok érdekképviselete még pénteken ült asztalhoz a kormány képviselőivel és Fónagy János miniszterhelyettessel, mindez a Független Egységes Szakszervezetek Szövetségének (FESZSZ) közleményéből derült ki. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Könnyítéseket kérnek

A taxisok több könnyítést is elérhetnek: a minisztérium szerint megnyújthatják a taxisok vizsgái között eltelt időt, vagy úgy módosíthatják, hogy kreditpont alapú legyen. Megemelhetik a taxik maximális életkorát 15 évre. Növekedhet a „hiénák” elleni harcban az ellenőrzések száma és összetettsége – foglalta össze a 24.hu.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Minden költség növekedett

 „A növekvő alkatrész, biztosítás, távközlési, üzemanyag, tagdíj, hatósági engedélyek sokasága, vizsgadíjak és további költségek akkora mértékben emelkedtek meg, amelyek már a márciusban megnőtt bevételeket szinte semmissé tette” – írják.

Válaszra várva

„A szakértők és hatóságok között folytatott kommunikációból kiderült, hogy az alanyi adómentes lehetőség és a Kata formák között ellentét áll fent, ami miatt az ügyet már Brüsszelbe küldték felülvizsgálatra. A válasz 2-3 hónap múlva érkezhet vissza és utána lehet rendeletet és törvényt módosítani” – közölték.

Mi lesz a tarifák emelésével?

A tarifák emelését is napirendre tűzné az érdekképviselet, azonban ezt is csak jövőre, egészen pontosan februárban tárgyalhatja a Fővárosi Közgyűlés.

Elindultak az egyeztetések

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról a napokban, hogy elindultak az egyeztetések a taxis érdekképviseletek és a budapesti városvezetés között, mivel a kormánydöntés óta nekik is piaci áron kell tankolniuk. Mint kiderült, az érintettek egyfajta új adózást szeretnének.

Inkább elmennek pihenni

A vállalkozások általány vagy katás adózók: sokan ügyelnek arra, hogy nehogy átlépjék az évi 12 milliós határt. Volt, aki elment szabadságra, emiatt például év végén kevesebb lesz a taxis – jelentette ki az Országos Taxis Szövetség elnöke az ATV Start című műsorában. 

Már vannak ötleteik

Metál Zoltán kifejtette: van egy lélektani határ, amit nem szeretnének átlépni, de azt látják, hogy a tavaszi 35 százalékos emelést az utazóközönség elfogadta. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával és közösen egy javaslatcsomagot adnak át a Pénzügyminisztériumnak, amiben azt kérik, hogy a kisvállalkozók – az oktatók, autómentők, taxisok – másoktól eltérő adófajtát vehessenek igénybe.

Ennyit nőttek a költségek

A Digilog Consulting ügyvezetője szerint a fuvarozók 30 százalékra tették a kompenzálandó költségnövekedést, a tényadatok harmadik negyedév végére több mint 25 százalékot mutattak. Enyhe kapacitáshiány jellemzi a közúti fuvarozási piacot a koronavírus-járvány óta – mondta Lajkó Ferenc, aki egyben a Nit Hungary főtitkári tanácsadója is.

Kapacitáscsökkenés is jöhet

Úgy gondolják, hogy az üzemanyagár nem nő ilyen mértékben jövőre, ezért szerintük 20 százalék körül lehet a költségnövekedés 2023-ban. Recessziós időszakra számítanak, Lajkó szerint könnyen megtörténhet, hogy a kereslet-kínálat egy másik irányba mozdul el, azaz kapacitás felesleg keletkezhet, ami után a fuvarozók nem tehetnek mást, mint költséget és kapacitást csökkentenek. Lajkó 5-10 százalékos kapacitáscsökkenést is el tud képzelni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: tovább egyeztetnének a taxisok. Fotó: archív