Noha a mérkőzés csak este 9 órakor kezdődik, de vannak, akik már előzetesen, az utcán döntenék el a trófea sorsát. Egészen csütörtök reggelig fokozott ellenőrzés van érvényben a fővárosban.

Fényes nappal egymásnak estek

Május 31-én, szerda délutáni két óra körül érkezett bejelentés a rendőrségre, amely szerint a 14. kerületben, az Egressy úton több külföldi drukker elkezdte egymást püfölni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Többen kórházban kötöttek ki

A rendelkezésre álló adatok szerint hárman sérültek meg, közülük a mentőszolgálat munkatársai további ellátásra egy olasz és egy spanyol állampolgárt vittek kórházba. Az Európa Liga-döntő miatt elrendelt fokozott ellenőrzés miatt a közelben szolgálatot teljesítő rendőrök perceken belül a helyszínre értek.

Ennyi előállítás volt

A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint a zuglói kapitányságon csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indult eljárás, eddig hét embert állítottak elő. A rendezvény előtti pénteken azonban még egy másik akciót is tartottak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Sok dolgot találtak

Péntek éjjel átfogó bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak a budapesti rendőrök és a társhatóságok Budapest belvárosában. Volt minden, mint a búcsúban: kábítószer, ittas vezetők és kamudrogot áruló személyek egyaránt.

Ez az intézkedések mérlege

A razzia mérlege 490 igazoltatásból, 141 jármű ellenőrzéséből tizenkét elfogás, nyolc előállítás, három biztonsági intézkedés, tizenkét szabálysértési feljelentés, huszonhat helyszíni bírság, valamint hét közigazgatási bírság.

Gyermekotthonból megszökött fiatalokat is találtak

Egy embert garázdaság, kettőt ittas vezetés, egy másikat  bódult vezetés miatt fogtak el. Két embert azért kerestek, mert nem fizették be a szabálysértés miatt kiszabott pénzbírságot, egy ellen körözés volt érvényben, egyet készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés gyanúja miatt állítottak elő, valamint egy gyermekotthonból szökött fiatalt is megtaláltak.

Kamudrog árusok is horogra akadtak

Akadt olyan kocsi is, amelyből a zsaruk megérezték a kiszivárgó marihuána-füst szagát. Megérzésük nem csalt nem csalt: alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyagot találtak, kábítószer birtoklása miatt állították elő az autóban ülőket. Emellett lebukott két „kamudrog-árus” is.

A közlekedési szabálysértésekre is vadásztak

Ők köhögéscsillapítót próbáltak külföldieknek kábítószerként eladni. Üzletszerűen elkövetett csalás miatt indult ellenük eljárás. Három emberrel szemben közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása, egy-egy alkalommal irányjelző használatának elmulasztása, elsőbbségi szabályok megszegése, rendszámtábla hiánya, illetve jogosulatlan közterületi árusítás miatt tettek szabálysértési feljelentést.

Az utcai piálást is szankcionálták

Egy-egy esetben a tilos jelzésen való áthaladás, illetve hatósági jelzés hiánya miatt, két-két alkalommal lejárt műszaki érvényesség, kötelező biztosítás hiánya, a bukósisak hiánya és útburkolati jel figyelmen kívül hagyása miatt, öt esetben záróvonal átlépése miatt, továbbá tíz alkalommal közterületi alkoholfogyasztás miatt szabtak ki helyszíni bírságot.

Vizsgára rendelt taxisok

A taxisok sem úszták meg: 32 ellenőrzést végeztek, s nyolc esetben találtak valamilyen szabálytalanságot, s két járművet berendeltek vizsgára. A hatóságok ígérik, nem ez volt az utolsó ilyen akció. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

(Kiemelt képünk illusztráció: MTI/Kovács Tamás.)